Arafat szerint nem aggasztó a jelenlegi járványhelyzet, de két-három hétig óvatosságra int

Nem tartja aggasztónak a romániai járványhelyzetet Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője, de úgy véli, hogy két-három hétig fokozott óvatosságra van szükség.

Székely Hírmondó

2022. január 27., 15:392022. január 27., 15:39

[reklam]

Arafat csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, a megfertőződések jelenlegi helyzete nem aggasztó, de "óvatosságot igényel a következő két-három hétben", amikor az ötödik hullám várhatóan tetőzni fog, majd lassan visszaesik az új esetek száma.

Arafat pozitívumként könyvelte el, hogy az omikron-variáns okozta megbetegedés kevésbé súlyos, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is be kell tartani az elővigyázatossági szabályokat, főleg a maszkviselést. Megismételte, hogy az oltás véd a betegség súlyos, intenzív terápiás kezelést igénylő vagy éppen halálos kimenetelű formáitól. A szakember azt is elmondta, a koronavírus delta-variánsának elterjedtsége várhatóan csökkenni fog, az omikron veszi át a domináns szerepet.

 

Eddig az ország felnőtt, 18 éven felüli lakosságának 50%-a kapta meg a koronavírus elleni oltás legalább első adagját - jelentette ki csütörtökön az oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője.

Valeriu Gheorghiţă sajtótájékoztatón számolt be a legújabb adatokról, rámutatva, hogy Románia teljes rezidens lakosságának körében az átoltottsági arány 41,8 százalékhoz közelít. Jelenleg 2,33 millió személy kapta meg a booster dózist, azaz körülbelül 40 százaléka az erre jogosultaknak.

A katonaorvos szerint jelenleg 747 oltási központ működik, összesen 1056 oltóponttal, amelyek közül 232-ben oltanak gyerekeket.

Arról is beszámolt, hogy a regisztrált 67%-kal a főváros az élen jár az átoltottsági szintet illetően, és hét megye van - Kolozs, Konstanca, Szeben, Ilfov, Tulcea, Brassó és Temes -, amelyekben ez az arány 50 és 60 százalék közötti. További 24 megyében 40 és 50 százalék között van az átoltottság, tízben pedig 30 és 40 százalék között.

Szerdán 390 öt és tizenegy év közötti gyerek kapta meg a koronavírus elleni oltás első dózisát Romániában - közölte az oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, jelenleg 231 oltóközpontban zajlik a gyerekek oltása. Szerdán a vakcina első dózisát felvevő személyek 11 százaléka, azaz összesen 390-en, 5 és 11 év közötti gyerekek voltak. Közülük 125-en előzetes időpontfoglalás nélkül jelentkeztek az oltásra. Február 16-áig 3435 gyerek számára kértek oltási időpontot az erre a célra létrehozott platformon.

Az oltásparancsnok beszélt arról is, hogy január 31-én újabb 216 ezer dózis érkezik az országba az 5 és 11 év közötti gyerekeknek szánt vakcinából, február végéig pedig leszállítják a 2022-re leszerződött teljes mennyiséget.

Gheorghiţă hangsúlyozta, a koronavírus elleni oltás beadása is úgy zajlik, mint más vakcináké, amelyeket évek óta a családorvosi rendelőkben kapnak meg a gyerekek, ebben az esetben sincs szükség gyerekorvos jelenlétére.

Jelenleg nincs olyan adat, ami indokolná a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának beadása - jelentette ki az oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a jelenlegi vakcinák már az első adag beadásától védenek a Covid-betegség súlyos formáival szemben - az omikron-variánssal való megfertőződés esetén is -, az emlékeztető dózis pedig hosszú távú védelmet biztosít.

A katonaorvos elmondta, nap mint nap mindenki ki van téve az omikronnal való megfertőződés kockázatának, hiszen ez a vírusváltozat nagyon gyorsan terjed. A betegség azonban eltérő formában jelentkezik az oltottaknál és az oltatlanoknál. "A vakcina megvéd a súlyos betegségtől" - nyomatékosította.

A koronavírusos betegeknek fenntartott ágyak 34,05 százaléka foglalt jelenleg; jövő héten valamennyi iskolában jelenléti oktatás lesz, hiszen a kórházi ágyak kihasználtsága sehol sem haladja meg a 75 százalékot - közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium államtitkára.

Andrei Baciu rámutatott, az egyes megyékben 9 és 68 százalék között változik a Covid-kórházak telítettsége.

Eddig 205 olyan járóbeteg-központ kezdte el működését, amelyekben a koronavírusos betegek állapotát mérik fel. Ezekben január 24-e és 27-e között 2074 személyt láttak el, akik e lehetőség hiányában a sürgősségi osztályokhoz vagy kórházakhoz fordultak volna - mondta.

Az államtitkár emlékeztetett, a hatóságok szerződést kötöttek 50 ezer dózis Molnupiravir beszerzésére. 

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés