Aprócska történeteket hozott a Mikulás

A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon munkaközössége célként fogalmazta meg az óvoda és a családok kapcsolattartásának fontosságát. Ezen kívül fontosnak és időszerűnek éreztük, hogy olyan projekteket, tevékenységeket tervezzünk, amelyek pozitív kapcsolatot teremtenek az óvodás gyermek és szülei között.

Székely Hírmondó

2021. december 03., 00:032021. december 03., 00:03

Rendhagyó időkben hallottuk meg Benedek Elek munkára serkentő szavait: „Fő, hogy dolgozzanak”, és lelkesen láttunk neki a projekt megvalósításának. Ugyanakkor végig ott bujkált bennünk Lázár Ervin gondolatisága is, mely motivációt adott nekünk egy rendhagyó meséskönyv megvalósításához. ,,A gyermek és a neki mesélő szülő között olyan kapcsolat teremtődik, amely nélkül nem érdemes élni.”

Adventi időben született meg az „Aprócska történetek” című könyvünk, melyben napközi otthonunk magyar tagozatának óvónői a csoportjukban megtörtént, valós történeteket vetettek papírra. Ezen történetek képekben és gyerekrajzokban is megörökítődtek. A könyv bemutatja, milyen is az a mesés kaland, mely gyerekek történetein, mondásain keresztül villantja fel az óvodai életet. Teszi mindezt mesésen, szeretettel és humorral, olyan eszközökkel, amelyek az élet lélekpróbáló helyzeteiben is mindig a segítségünkre vannak.

Az „Aprócska történetek” című könyv a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatásával jött létre, egy kulturális pályázat eredményeképpen. A kötet ajándék a szülőknek, „sietős felnőtteknek”, akik ebben a bizonytalan, nehéz időben, a mindennapok gondoskodásában estefelé mesék után kutatgatnak. Íme, egy kis ajánló, üzenet a könyvből:

Kedves szülő, őszintén mesélünk Neked, hogy kedvet kapj az aprócska történetekhez, hogy legyen bátorságod, kedved a véget nem érő históriákhoz. Mesélj a gyerekednek a te gyerekkorodról, ovis élményeidről. Mesélj neki félelmeidről, örömeidről, csínytevéseidről, szüleid, nagyszüleid hozzáállásáról. Mesélj neki az életedről. Ettől bizalmat érez és könnyebben, természetesen mesél majd neked. Az őszinte, bizalmas mesélés biztonságot ad. Abban hiszek, amit Vekerdy Tamás mondott: „Nincs úgynevezett nevelés, csak együttélés van.” És ennek az együttélésnek mindig mindenkor őszintének, hitelesnek kell lennie. Mert csak így van értelme.

Az Aprócska történeteket a Mikulás hozta el a napközi otthonban járó minden kisóvodásnak és szüleiknek. Köszönet mindenkinek, aki közvetve vagy közvetlenül segítette munkánkat. Áldott adventi időket és jó meséslét kívánok minden pedagógusnak, szülőnek, nagyszülőnek, mindenkinek, aki szereti a meséket. 

Kádár Enikő óvodavezető

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés