
A tanításnak és tanulásnak minden körülmények között folytatódnia kell - jelentette ki hétfőn Monica Anisie oktatási miniszter, azt tanácsolva a pedagógusoknak, hogy a gyerekek oktatása mellett "vigyázzanak a lelkükre is".
2020. október 05., 12:202020. október 05., 12:20
"Mindannyiunk számára fontos tudatosítani, hogy alkalmazkodni kell a körülményekhez, a gyermekek mellett kell maradnunk, bármilyen körülmények között folytatnunk kell a tanításukat" - hangsúlyozta a miniszter az oktatás világnapja alkalmából tartott eseményen mondott beszédében.
A tárcavezető rámutatott, a 2019-2020-as tanév második félévének vége nehéz időszak volt mindenki számára, közös erővel azonban minden célkitűzést sikerült megvalósítani. Anisie külön köszönetet mondott a képességfelmérő vizsga és az érettségi megszervezésében részt vett tanároknak.
A miniszterelnöki kancellária államtanácsosa, Sorin Costreie azt tanácsolta a tanároknak, hogy "ne ragadjanak le" a tananyagnál, az oktatás formáló-fejlesztő jellege fontosabb kell hogy legyen, mint az információátadás.
Határozatot kezdeményez a héten Monica Anisie a tanügyi állások számának növeléséről.
A tárcavezető hétfőn azt mondta, a tervek szerint összesen 750 személlyel bővítenék a kisegítő tanszemélyzetet és a nem oktatói besorolású személyzetet.
"Már volt egy hasonló kezdeményezésünk, melynek révén 500-zal növeltük az állások számát, ezen a héten pedig újabb 750-nel fogjuk" - fogalmazott Monica Anisie.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!