
Az ideiglenesen a NATO keleti szárnya mentén állomásozó amerikai katonák segítik az Ukrajnából Lengyelországba és Romániába menekülőket - írta csütörtökön az amerikai sajtó egy katonai tisztviselőre hivatkozva.
2022. február 25., 08:292022. február 25., 08:29
A neve elhallgatását kérő tisztviselő elmondta, hogy mindkét országban ideiglenes menedékhelyeket hoztak létre, hogy ezzel segítsék az orosz invázió elől menekülőket, akiknek "ideiglenes tartózkodási helyet biztosítanak, ahol élelmet és alapvető szükségleti cikkeket kaphatnak, amíg más helyekre nem mehetnek. A kialakított menedékhelyek közül három Lengyelországban található, amelyek összesen legfeljebb 4000 ember befogadására alkalmasak, egy pedig Romániában, ahol 500 embert tudnak elhelyezni.
Szakértők arra figyelmeztettek, hogy Moszkva ukrajnai katonai akciója menekültválságot idézhet elő, és várhatóan több millió ember próbálja majd elhagyni az országot.
Az Egyesült Államok korábban a 82. légideszant hadosztály 4700 katonáját küldte Lengyelországba, és megközelítőleg 1000 katonát helyeztek át Németországból Romániába. Joe Biden amerikai elnök hétfőn elrendelte a jelenleg Európában állomásozó amerikai erők további áthelyezését a balti térségbe. Az amerikai kormány ugyanakkor többször egyértelműen kijelentette, hogy egyetlen amerikai alakulat sem lép be közvetlenül Ukrajnába, és ezek a csapatok csupán a NATO-szövetségesek biztonságát szolgálják.
Az amerikai légierő csütörtöki közleményében arról számolt be, hogy az Egyesült Államok hat - F-35 Lightning II típusú - vadászgépet vezényelt a balti régióba és a Fekete-tenger környékére, hogy "támogassa a NATO védelmi képességeit." Mint írják, a repülőgépeket a németországi Spangdahlem légitámaszpontról vezényelték át.
Egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő beszámolója szerint az F-35-ösök közül kettőt Észtországba, kettőt Litvániába, kettőt pedig Romániába irányítottak. Az vadászgépeken kívül Németországból 20 AH-64-es helikoptert szállítanak a balti régióba, Görögországból pedig 12, szintén AH-64-es helikoptert szállítanak Lengyelországba.
Az Egyesült Államok az elmúlt időszakban összesen 6000 katonát küldött Lengyelországba, Németországba és Romániába. Lloyd Austin védelmi miniszter utasítására hétfőn 800 Olaszországban állomásozó amerikai katonát helyeztek át a Baltikumba.
Csütörtökön 16 óráig összesen mintegy 5300 román és külföldi állampolgár érkezett az országba az Ukrajnával közös határátkelőhelyeken, ami 120 százalékkal több az egy nappal korábban jegyzettnél - közölte az országos határrendészeti felügyelőség.
A tájékoztatásban a halmi (Szatmár megye), a máramarosszigeti (Máramaros megye), a sireti (Suceava megye) és az isacceai (Tulcea megye) határátkelők forgalmát összesítették.
A közleményben megjegyzik még, hogy a határrendészek állandó kapcsolatban állnak az intézményi partnerekkel, és minden szükséges intézkedést elrendeltek az országhatár biztonságának szavatolása érdekében.
Normális körülmények között áramlik a forgalom minden határátkelőhelyen a román-ukrán határon, a román hatóságok felkészültek arra, hogy szükség esetén kiegészítsék személyzeti állományukat - közölte az országos határrendészet.
A határrendészet utasította az alárendelt struktúrákat, hogy erősítsék meg a határellenőrzést és fokozott felügyeletet rendeljenek el Románia határain - közölte az intézmény az Agerpres hírügynökséggel.
A határátkelők maximális kapacitással működnek, szükség esetén pótolják a személyzeti állományukat - közölte az intézmény, amely arra kéri a polgárokat, hogy csak hivatalos forrásból tájékozódjanak.
Feloldotta pénteken elfogadott határozatában az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) az Ukrajnából érkező személyek karanténkötelezettségét. Az intézkedés kiterjed a Moldovai Köztársaságon keresztül beutazókra is.
Az intézkedésről az ukrajnai biztonsági helyzet romlását figyelembe véve döntött a CNSU. A testület indoklása szerint jelentősen megnőtt az elmúlt egy napban Ukrajnából Romániába érkezők száma.
Vasile Dîncu védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az Ukrajnával határos megyékben a menekülteket fogadó központokat hoznak létre. A tárcavezető szerint egyelőre nincs "jelentős menekültáradat".
"Egyelőre hat vagy hét határ menti megyében nyitunk központokat a menekültek fogadására. Amennyiben szükség lesz rá, számíthatunk más uniós országok támogatására is, a jelenleg Románia területén állomásozó katonai egységeknek is vannak a menekülthullám kezelésében jártas szakembereik" - nyilatkozta Dîncu a Digi 24-nek.
Hozzátette, eddig nem tapasztaltak jelentős menekültáradatot, de az előkészületeket megtették.
A miniszter arról biztosított, hogy nincsenek jelei egy fegyveres konfliktus kibontakozásának Románia területén.
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!