
A kézdivásárhelyi tűzoltókat tegnap, csupán egy óra leforgása alatt, kigyulladt autóhoz, illetve két közúti balesethez is riasztották – tájékoztatott lapunk érdeklődésére Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője.
2021. november 25., 00:052021. november 25., 00:05
Tolvaj kifejtette, hogy az első riasztás reggel fél nyolckor érkezett, miután Zabola kijáratánál egy járgány lesodródott az útról: az incidens során két személy sérült, őket kórházba szállították.
Pár perc múlva a Torja és Bálványos közötti útszakaszon gyulladt ki egy haszonjármű, emiatt kértek segítséget a lánglovagoktól. A helyszínre két tűzoltóautó is kisietett, viszont a lángok már teljesen beborították a bútorral megrakott furgont. Szerencsére senki nem sérült a lángok vagy a sűrű füst miatt, mindössze anyagi károk keletkeztek.
Alig fejeződött be a zabolai mentés, máris érkezett a harmadik riasztás is, így a lánglovagokat az említett helyszínről Kővárra küldték, ahol egy autó sodródott le az úttestről, és három utas orvosi ellátást igényelt. A kézdivásárhelyi tűzoltók, a berecki munkaponton lévő kollégáik, illetve a megyei mentőszolgálat támogatásával végül 2 felnőttet és 1 kiskorút szállítottak kórházba – tájékoztatott a szóvivő.
A kővári baleset helyszínen megtudtuk, hogy az autót egy nyolc hónapos várandós nő vezette, aki gyerekével és szomszédasszonyával tartott a Kővárról Szentlélek felé vezető útvonalon, amikor a síkos út miatt elveszítette uralmát az autó fölött és hat-hetet fordulva a meredek domboldalon a Pocsának nevezett részen kötött ki.
Információnk szerint a sofőr kisfia kiesett az autóból, az anyósülésen lévő személyt a mentők szabadították ki az összetört autóból. Csodával határos módon mindhárman megúszták komolyabb sérülések nélkül, a sofőr mindössze a vállát fájtatta, azonban mindannyiukat a kórházba szállították további kivizsgálás céljából.
Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mi és hogyan történt, féknyomok is látszanak az útszakaszon, a közelben legeltető juhászok, akik végignézték a balesetet, sem hitték el, hogy ilyen szerencsés végkimenetele lett, mert a látottak alapján a legrosszabbra számítottak. A kisfiút egyébként ők vitték fel a hátukon az útra, hogy a kiérkező mentők mihamarabb segítséget tudjanak nyújtani számára. A sokktól a gyerek nem tudott megszólalni.
Tamás Réka, Tinca Teddy
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!