
Egyrészt az energiadrágulás, másrészt a még nem tapasztalt mértékű alapanyag-áremelés sújtja a pékipart. Állami támogatás nélkül elkerülhetetlen a kenyér drágítása – hívja fel a figyelmet a malom- és sütőipari munkáltatók szervezete, a Rompan.
2022. január 19., 00:272022. január 19., 00:27
Rámutatnak, hogy a búza tonnája aratáskor még 800 lejbe került, most már 1450 lej, eközben a földgáz ára öt-hatszorosára, míg a villanyáram ára négy–ötszörösére emelkedett egy negyedév alatt. Ezek mellett növelni kell az alkalmazottak béreit a folyamatosan emelkedő élelmiszer- és közköltség árak miatt is.
Mindezeket figyelembe véve a Rompan ágazati szervezet igazgatótanácsa azt javasolja, hogy a hazai búzát őrlő malmok kapjanak állami támogatást, így valamennyire mérsékelni lehet a liszt árát, ami hatással lenne a kenyér árára is. Indoklásuk szerint ezzel a támogatással megszűnne a feketén feldolgozott búza, és növekednének az állam bevételei is. Másrészt kérik, hogy az élelmiszerek áfáját a jelenlegi 9 százalékról csökkentsék 5 százalékra, ezzel a termékek végső árát mérsékelnék, ugyanakkor az adócsalás visszaszorítását is eredményezné. Adrian Chesnoiu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szerint készül már egy támogatási csomag, amellyel a megemelkedett energiaárak hatásától védenék meg a termelőket és a feldolgozókat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!