
A hatóságok arra készülnek, hogy a jövő évben állami támogatást biztosítanak a gazdáknak műtrágyavásárlásra, miután a talaj tápanyagtartalmát növelő termék a nemzetközi piacokon, így Romániában is jelentősen megdrágult.
2021. december 13., 09:202021. december 13., 09:20
Erről pénteken Adrian Cheșnoiu mezőgazdasági miniszter nyilatkozott, aki közölte, hogy a jelenleg kidolgozás alatt levő jövő évi állami költségvetésbe belefoglalják ennek az intézkedésnek a költségeit is. A miniszter szerint ez azért fontos, hogy a gazdák a megszokott mennyiségben használjanak műtrágyát, és ne csökkenjen a termés jövőre.
Közölte, hogy emellett ismét elkezdte munkáját az a tárcaközi bizottság, amely arra hivatott, hogy az Európai Unió piacán kívüli országokból érkező műtrágyaszállítmányokat engedélyezze. Ezzel azt akarják elérni, hogy növeljék a kínálatot, amely jelenleg túl kicsi, így a kereslet magas, a műtrágya ára pedig jelentősen, mintegy háromszorosára emelkedett.
Románia legnagyobb műtrágyagyártója, a Marosvásárhely határában működő Azomureș üzem hétfőn jelentette be, hogy termelését ideiglenesen leállítja december 15-től a magas energiaárak miatt. Közölték, hogy a termelés újraindítása főként a földgáz árának alakulásától függ. Arra számítanak, hogy január és február kritikus hónapok lesznek. Az üzem egyelőre nem bocsátja el alkalmazottait.
Ezt követően Cheșnoiu aggodalmának adott hangot és bejelentette, hogy a szaktárca vizsgálja, hogyan akadályozhatja meg a műtrágyatermelés csökkenését. A szaktárca szerint amennyiben a gazdák nem használnak elegendő műtrágyát, akkor a jövő évi termés akár 30 százalékkal is visszaeshet.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!