Akik a nemzeti régiókért megmozgatták Európát

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.

Székely Hírmondó

2022. február 11., 00:062022. február 11., 00:06

Hagyományosan március 10-én, a Székely Szabadság Napján adjuk át a Gábor Áron-díjat az előző évre. Az idei kitüntetések az elmúlt év legnagyobb nemzetközi sikeréhez köthetők, amely méltán viselte a Székely Nemzeti Tanács jelmondatát: Székelyföldért megmozgatjuk Európát! A 2021-es évre a Székely Nemzeti Tanács elnökének előterjesztésére, az Állandó Bizottság döntése alapján a következő személyiségek vehetik át a díjat:

– Erika Casajoana volt az, aki a polgári kezdeményezést Spanyolországban győzelemre vitte, de döntő befolyása volt a belgiumi kampányban és a végső sikerben is. Erika Casajoana élő kapcsolatot teremtett Katalónia és Székelyföld között, népszerűsítette a kezdeményezést, a székelységet és az SZNT-t Katalóniában és egész Európában.

– Dr. Sobor Dávid tízéves jogi küzdelemben teremtette meg a jogalapját a nemzeti régiók bejegyzésének. Az ő munkájának, szakértelmének és szívós kitartásának köszönhetjük, hogy pert nyertünk Luxemburgban.

– Toró Attila látványos, szuggesztív grafikái kísérték végig a kezdeményezés minden mozzanatát, nem csak Erdélyben és Magyarországon, hanem egész Európában. Informatikusként is segítette a kampányt, neki köszönhetjük, hogy a virtuális térben több millió emberhez érkezett meg az üzenetünk. Nem beszélve arról, hogy az SZNT megalakulásától, 2003-tól önkéntes grafikusa a székely autonómiamozgalomnak, minden ehhez kapcsolódó látványt az ő stílusa határoz meg.

Belőlük állt az a csapat, amelyre a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervező bizottsága, annak képviselője, Izsák Balázs és helyettese, dr. Dabis Attila, az SZNT külügyi képviselője mindig számíthatott. A hagyományoktól eltérően, a díjátadásra nem Marosvásárhelyen, hanem Sepsiszentgyörgyön kerül sor március 10-én 13 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.

(Az SZNT sajtószolgálata)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés