Aggasztó adatok

Noha sokan a mai napig tagadják a koronavírus-járvány létezését, a megyei statisztikai adatok alapján is nyilvánvaló, hogy tévednek: az elmúlt két évben kiugróan magasabb volt az elhalálozások száma a megyében. Körképünk a születésekre, házasságkötésekre is kiterjedt, négy város adatait gyűjtöttük össze.

Székely Hírmondó

2022. január 07., 00:012022. január 07., 00:01

Kézdivásárhelyen az elmúlt évben 451 születést anyakönyveztek, tudtuk meg Kovács Mária Magdolnától, az önkormányzat személynyilvántartó és anyakönyvi irodájának vezetőjétől. Ez a szám nagyobb, mint a tényleges születések száma (a municípiumi kórházban 412 újszülött jött világra, ebből 3 ikerpár), a különbség abból adódik, hogy az előző év végén (2020 decemberében) született babák anyakönyveztetése is átcsúszott 2021 elejére, ehhez még hozzáadódnak azok, akik külföldön születtek, és késve kerülnek romániai nyilvántartásba is. (A jelenleg még érvényes szabályozás szerint az első hazajöveteltől számítva 6 hónapon belül kell ezt megtenniük a szülőknek, ám gyakori, hogy 2–3 éves gyerekek kapnak romániai születési anyakönyvi kivonatot, ami majd arra is feljogosítja őket, hogy 14 évesen román személyi igazolványt is kapjanak.)


A házasságkötések száma 61, ez szinte megegyezik a tavalyelőttivel, ám a koronavírus előtti időszakhoz viszonyítva mindössze annak kétharmada (2019-ben 93 házasságot jegyeztek). A csökkenés valószínűleg annak (is) tudható be, hogy korlátozva voltak a tömegrendezvények, azaz lakodalmat sem lehetett tartani, vagy csak nagyon bizonytalan körülmények, szigorú szabályok mellett.


Egyértelműen mutatja a különbséget a koronavírus világjárvány előtti évek és a tavaly-tavalyelőtti között az elhalálozások aránya is. A számok nem hazudnak: az elmúlt 31 év alatt soha nem haltak meg annyian, mint 2021-ben. Tavaly ugyanis 357 halálesetet vezettek be a hivatalos nyilvántartásba, 22-vel többet, mint a 2020-ban jegyzett 335, ami még mindig kiugróan magas az azelőtti évek mintegy 250-es átlagához viszonyítva. Megjegyzendő, hogy a tavaszi és az őszi hónapokban hunynak el legtöbben, áprilisban 44, októberben 47, novemberben 54 haláleset történt. Egyértelműen a járvány rovására írható a növekedés, amely minden korosztályt érintett.


Kovásznán is megugrott az elhalálozások száma

Negyvenkilenc gyermeket anyakönyveztettek 2021-ben Kovászna városában. Mivel már több mint fél éve nem működik a szülészet a fürdővárosban, ez a szám inkább azokat a kisbabákat foglalja magába, akik külföldön jöttek a világra, és utólag, honosítás kapcsán kerültek be a fürdővárosi nyilvántartásba. Az elhalálozás száma nagyot ugrott 2020-hoz képest: míg akkor 139 személy hunyt el, addig tavaly 159. Viszonylag magas volt a házasságkötési kedv is, ugyanis 37 pár mondta ki a boldogító igent 2021-ben.

Kevés magyar gyermek született Szentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat anyakönyvi hivatalának adatai szerint 2021-ben a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 1088 baba jött a világra, de nagyon sokan közülük más helységekben élő szülők gyermekei. A városban iktatták 1649 gyermek születését, ezekből 559 külföldön történt születésekre vonatkozik: 468 moldovai–román kettős állampolgársággal rendelkező polgárok utódja. 91 gyermeknek egyik szülője szentgyörgyi, aki kérte, hogy itt anyakönyvezzék a babát. Pár korábbi években született gyermeket is iktattak. A nemek megoszlása nagyon kiegyenlített: 2021-ben 824 fiú és 825 lány látta meg a napvilágot. Bejegyzett sepsiszentgyörgyi lakhellyel 402 gyermek rendelkezik, szüleik 247-et magyarnak, 132-t románnak, 17-et romának nyilvánítottak.
Ezzel szemben az elhalálozások száma 1317, ebből 49 esetben külföldön elhunyt személyről van szó.
A sepsiszentgyörgyi anyakönyvi hivatalban szentesítették 198 pár házasságkötését, de további 189 – külföldön megkötött – házasságot is regisztráltak.

Baróton is több volt a haláleset

Barót anyakönyvi hivatala a tavaly 39 házasságkötést, 87 születést, illetve 130 halálesetet jegyzett. Toma Éva anyakönyvvezető elmondása szerint a korábbi évekhez viszonyítva, a születések száma egyértelmű csökkenést mutat, hiszen a 2012–17-es időszakban az 140 is volt, a halálesetek száma viszont nőtt (tavalyelőtt például csak 103 volt, 2019-ben pedig csak 81.) Házasságkötés több volt, mint 2020-ban, ám itt a szám nem mérvadó, hiszen a pandémia beleszólt a házasulandók szándékaiba. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés