
Másfél hónap és becsengetnek. Az, hogy a kormány által kidolgozott három forgatókönyv közül melyik lép életbe, a járványügyi helyzet alakulásától függ.
2020. augusztus 07., 00:012020. augusztus 07., 00:01
Nagy Zsófia, egy előkészítő osztályos ikerpár és egy hetedikes diáklány édesanyja úgy véli, az online oktatás az elavult tanügyi rendszer valós reformjához is vezethetne.
– Ha marad az online, akkor mindenképpen csökkenteni kell a tananyagot. Mindig azt mondjuk, hogy túlterheltek a gyerekek, nagy az elvárás. Most itt a lehetőség, hogy egy lazább élete legyen ennek a nemzedéknek. Ha nem járnak be az iskolába, akkor feltétlenül kevesebb óra kell legyen, a tananyagból is le kell faragni, hiszen nem ülhet egész nap a számítógép előtt a gyerek. A több szabad időt pedig hasznosan is el lehet tölteni: nyelvet tanulni, sportolni, megtanulni egy hangszeren játszani. Egy kamaszt talán nem olyan könnyű motiválni, de lehet, hogy ez egy életkori sajátosság, és kell neki az az üresség. Eddig naponta 7 órát töltöttek az iskolában, ehhez jött még néhány délutáni tevékenység, s közben megcsinálták gyorsan a házi feladatokat. Ezt a futást, ezt a teljesen lefedett napot most másként élik meg ezek a gyerekek. Mindennek van jó és rossz oldala is, bizakodó vagyok, hogy ez egy reformra is lehetőséget adhatna – magyarázta az édesanya.
A két előkészítős gyerekével ő maga foglalkozott a tanci által elküldött útmutatások alapján.
– Szerencsés helyzetben voltam, mert otthon maradhattam velük, délelőtt a tanci által küldött kisfilmek, feladatlapok alapján gyakoroltunk. Ősztől első osztályba kerülnek, és nem tudom, hogy lesz majd az írással, olvasással. Azt sem tudom, hogy lesz-e lehetőség arra, hogy a szülő otthon maradjon a gyerekével, mert nyilván senki nem akarja elveszíteni az állásást, s jelen körülmények között a nagyszülőkre sem lehet hárítani a feladatot. A nagylányom nyolcadikos lesz, vizsgára készül, ez is egy izgalmas helyzet lesz, de ez az egész nemzedéket érinti. Az online oktatás során való igaz, hogy nem mindenből ment a tananyag úgy, ahogy az iskolában, de az alap tantárgyakból igyekeztek a tanárok, órákat tartottak, anyagokat küldtek – tette hozzá.
– A hagyományos osztálytermi oktatás híve vagyok – szögezte le Kádár Rezső, egy nyolcadikos lány és egy tizenegyedik osztályos fiú édesapja. – Az online oktatásra senki nem volt felkészülve, a tanárok hozzáállása sem volt megfelelő.
Voltak pedagógusok, akik bombázták a diákokat a tananyaggal, mások semmit sem csináltak. A lányom képességvizsga előtt állt, de volt olyan főtantárgyat oktató tanár, aki egy órát sem tartott. Az online oktatás arra kényszerítette a gyerekeket, hogy hosszú órákat üljenek a számítógép előtt, holott éppen ettől akartuk megóvni őket. Ennek az egésznek talán egy pozitívuma van, hogy a tanulók felfedezték, hogy a számítógépen nem csak játszani lehet, hanem más célra is használható – fejtette ki.
Meglátása szerint a gyermekek fejlődésének egyik alapköve a szocializálódás, az együttlét, és ettől fosztotta meg őket a karantén s a virtuális térbe áthelyezett oktatás.
– A fiam ősszel úgy kezdi meg a tizenkettedik osztályt, hogy nem tudja, mi lesz az érettségivel. Figyelembe véve a helyzetet, úgy gondolom, az online oktatás nem jó sem a gyerekek, sem a tanárok számára. Minőségi oktatásról meg végképp nem beszélhetünk távoktatás esetében. Kell vállalni a rizikót, mert a gyerekeknek kell az iskola – summázta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!