A tervet valóra váltják

Kézdivásárhely megpályázta a Románia Ifjúsági Főváros címet Kézdi-Orbai szék településeivel közösen, és a döntőig jutott a rangos megmérettetésben. Bár a végső hajrában a város alulmaradt, a programokat kivitelezik.

Bartos Loránt

2021. december 08., 00:172021. december 08., 00:17

A program célja a helyi ifjúságot célzó fejlesztési stratégiák kidolgozása, valamint a fiatalok tevékeny bevonása a városaik döntéshozási folyamataiba oktatási, kulturális, népességpolitikai, az ifjúságot érintő témákban. Évente egy romániai város – verseny útján – nyeri el a Románia Ifjúsági Fővárosa címet, ezzel együtt pedig anyagi támogatást, képzési lehetőségeket és tanácsadást a pályázatban vállaltak gyakorlatba ültetéséhez.


A hosszú folyamat sok előkészítési munkát igényelt, ami meghozta gyümölcsét, hiszen Kézdivásárhely bejutott a döntőbe. A december 2-án megtartott végszavazáson, Crajova és Zsilvásár mellett, Kézdivásárhely is megméretkezett. A zsűri döntése értelmében 2023-ban Zsilvásár lesz Románia Ifjúsági Fővárosa.


„Az eredményt elfogadjuk, de azt a munkát, amit eddig befektettünk, tovább fogjuk vinni; a sok programot, amit elterveztünk, feltett szándékunk megvalósítani” – értékelte a verseny döntését Bokor Tibor polgármester.


A pályázó szervezetek, valamint a kézdivásárhelyi önkormányzat kezdeményezte a székelyföldi megyékkel annak a tárgyalási folyamatnak az elindítását, mely 2022-ben lefekteti a szabályrendszerét a Székelyföldi Ifjúsági Főváros címnek, szakértők bevonásával közösen hozzák létre a feltételrendszert, melynek eredményeként az eddigi munkát 2023-ban valóra is válthatják, Kézdivásárhelyen szervezve meg az első Székelyföld Ifjúsági Főváros programsorozatot.


A céhes város már bizonyított, hiszen nagy dolog egy 19 ezres lélekszámú településnek, hogy Románia Ifjúsági főváros címéért való küzdelemben a döntőig jusson. „Megerősít bennünket, hogy jó úton járunk. Annak ellenére, hogy az ország más várost tartott érdemesnek az első helyre, meggyőződésünk, hogy kezdeményezésünk nyitott ajtókra talál szűkebb régiónkban, és közösen sikerül újabb lendületet adni Székelyföld fiataljainak. Célunk, hogy a város és a környék fiataljait minél szélesebb körben vonjuk be a település életébe, kapcsoljuk be a város különböző pontjait a körforgásba, támogassuk a fiatalok kezdeményezéseit, ezáltal hozzájárulva, hogy jó legyen itthon, Székelyföldön fiatalként élni, családot és jövőt tervezni” – fogalmazta meg Szöllősi Tamás, a Kézdivásárhely Ifjúsági Főváros- projekt koordinátora.


„A fiatalok közvetett és közvetlen módon is a közösségeink motorjai. Ők azok, akikért nap mint nap dolgozunk, hiszen a jövőt nekik és velük közösen építjük. A döntőbe jutás rengeteg munkával járt, és sok értékes tapasztalatot szerzett a városunkat képviselő csapat, ezért azt vállaljuk, hogy 2022-ben a székelyföldi intézményi rendszer kiépítésében, majd 2023-ban itthon, Kézdivásárhelyen, a tényleges megvalósításban is zászlóshajója leszünk a programnak. Legyen Kézdivásárhely Székelyföld első ifjúsági fővárosa” – mondta dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester, aki a kezdetektől a pályázat támogatója és segítője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés