Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2022. február 02., 00:122022. február 02., 00:12
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) A tanulás a jövő kulcsa címmel szervezett középiskolásoknak szóló, pályaorientációs nyílt napokat január végén a kolozsvári MCC központban. Zsiga Karola, az erdélyi Középiskolás Program koordinátora szerint a nyílt nap célja az volt, hogy azok a diákok is részesülhessenek az „MCC-s életérzésben”, akik még nem ismerik az egyesület tevékenységét.
A programot dr. Batiz Enikő a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának az oktatója nyitotta meg, aki Karriertervezés és a jövő szakmái címmel tartott érdekfeszítő előadást, ezt párhuzamos workshopok és interaktív előadások, beszélgetések követték. Továbbá bemutatkozott az MCC erdélyi Középiskolás Programja (e-KP), a Kolozsvári Egyetemi Programja (KEP), illetve a Problema Solvenda România (PSR) középiskolásoknak szóló kétnyelvű, problémamegoldó versenye is. A workshopokat Csepei Helga és Fugel Edina vezette, míg az interaktív, kötetlen beszélgetésekre sikeres, kolozsvári egyetemistákkal került sor.
A rendezvény során Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója kifejtette, hogy „az MCC Középiskolás Programja iránytű szeretne lenni a továbbtanuláshoz. Az ingyenesen biztosított színvonalas előadásokra, e-learning kurzusokra és nyelvórákra olyan motivált erdélyi középiskolásokat várunk, akik meg szeretnék érteni a 20. és 21. század legfontosabb társadalmi, gazdasági és politikai eseményeit.”. A kétnapos programra Erdély minden szegletéből érkeztek résztvevők.
Ősszel összesen 724-en kezdték meg tanulmányaikat az MCC erdélyi Középiskolás Programjában, amely hét erdélyi városban (Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen) kínál ingyenes képzést a fiataloknak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!