A szenátus megszavazta a lehallgatások kiterjesztését lehetővé tevő törvényt

A szenátus szerdán megszavazta azt a jogszabályt, amely arra kötelezi a különböző internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat és tárhely-szolgáltatókat, hogy a hatóságok kérésére tegyék elérhetővé felhasználóik üzeneteit és beszélgetéseit.

Székely Hírmondó

2022. március 03., 09:322022. március 03., 09:32

A jogszabályt tavaly október elején fogadta el a kormány, két nappal azelőtt, hogy a parlament megbuktatta a liberális Florin Cîțu volt miniszterelnök kormányát.

Tavaly decemberben gyorsított eljárásban a képviselőház is megszavazta a jogszabályt, most pedig ügydöntő házként a szenátus is, így már csak az államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen. A szerdai szavazáson 77 szenátor támogatta, 15-en ellene voksoltak 26 tartózkodás mellett.

A kormány azzal indokolta a jogszabály elfogadását, hogy az gyakorlatba ülteti az Európai Parlament és a Tanács 2018/1972. irányelvét az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról. A román média szerint ennek a jogszabálynak az elfogadása az egyik feltétele volt annak, hogy Romániában is kiépítsék az 5G hálózatot.

Az ActiveWatch elnevezésű civil szervezet másik tíz civil szervezettel együtt azt állította szerdán, hogy a román szenátus kihasználta az orosz-ukrán fegyveres konfliktust és az alapos vita elutasításával elfogadta a jogszabályt, amely megköveteli az internetes kommunikációs szolgálatóktól és tárhely-szolgáltatóktól, hogy saját lehallgatási rendszert hozzanak létre, és tegyék azt hozzáférhetővé a Román Hírszerző Szolgálat számára vagy más román hatóságnak bűnügyi eljárásokban. A civil szervezetek attól tartanak, hogy ez a jogszabály visszaéléseket tesz lehetővé.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés