Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. december 15., 00:072021. december 15., 00:07
Tíz nappal ezelőtt fogadta el a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága a székely személyi kártyára vonatkozó határozattervezetét. A dokumentum komoly visszhangot keltett a román és a magyar sajtóban. Folyamatosan érkeznek a közösség tagjaitól a vélemények, javaslatok. Már ilyen rövid idő után is megállapíthatjuk, hogy a székely/székelyföldi személyi kártya a székelység önszerveződésének legfontosabb eszköze lesz.
Nem kívánunk átsiklani a román szociáldemokraták (PSD) képviselőjének indulatos megnyilvánulása felett sem, aki hatósági szigorral reagálna a székely személyi kártya gondolatára, és betiltatná a Székely Nemzeti Tanácsot. A testület megalakulása óta nem ez az első ilyen jellegű megnyilvánulás. Úgy értékeljük, hogy a képviselő úr ebben a formában akarja bizonyítani politikai riválisainak, hogy a tavaly áprilisban a Klaus Iohannis által megfogalmazott vád („io napot chivanoc, PSD”) ellenére a román szociáldemokraták megfelelnek a közvélemény legszélsőségesebb nacionalista elvárásainak.
Mindezek ellenére mi változatlanul készek vagyunk a párbeszédre, és emlékeztetjük a képviselő urat, de az egész román politikai elitet, hogy a magyarellenesség nem egy járható út Románia számára. Már csak azért sem, mert Schengen felé a magyar határon keresztül vezet az út. Túl ezen, Magyarországnak és Romániának is érdeke a jószomszédi kapcsolat fenntartása, a gazdasági együttműködés és a párbeszéd a romániai többség és a romániai magyar nemzeti közösség között.
Változatlanul azt kérjük Székelyföld minden lakójától és a Székelyföldön kívül élő székely emberektől, hogy küldjék el véleményüket, javaslataikat a Székely Nemzeti Tanács címére (szntiroda@gmail.com), illetve csatlakozzanak a Szabad Székelyföld elnevezésű Facebook-csoporthoz.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!