A szablyaforgatás és a Borsody-vívóiskola - a nemzeti büszkeség tárgyai

Mi köze a magyarságnak a bukaresti Berceni negyedhez, és kinek köszönheti a magyarság 56 év olimpiai aranyait? - többek közt ezekről is hallhattunk azon a szerda esti előadáson, melyet Imreh István, a Sepsiszentgyörgyön működő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola alapítója tartott a Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Bodor Tünde

2023. szeptember 28., 20:592023. szeptember 28., 20:59

Az iskolákban is többször bemutatott előadásnak az volt a célja, hogy a nemzeti büszkeségre nyomós okot adó, de kevésbé ismert haditechnikai örökségre rávilágítson és magyarságukra büszkévé tegye a jelenlevőket.
„Egy nemzetnek se lenne illőbb és szükségesebb a kardot forgatni tudni, mint a magyarnak, mert ami és amije van, azt ennek köszönheti.” - Ezek a Wesselényi Miklóstól idézett szavak is jól szemléltetik, hogy a magyarság történetében milyen központi helyet foglal el a szablya, mint a lovas népek harci technikájához alkalmazkodó egykezes fegyver. Az íj, a nyíl, a nyereg mellett ez is egy olyan tárgy, amely a honfoglalástól az ezredfordulóig végigkíséri a magyarság történetét. A kardtól, amely egyenes és két éle van, abban különbözik, hogy ez ívelt és csak egyik, domború oldalán vág. A homorú oldal csak utolsó egyharmadán éles, ezt a részt fokélnek hívják. Lóhátról ezzel a fegyverrel jobban lehetett támadni, sebesíteni, visszahúzásakor is vágni, mint az egyenes karddal, amely főleg a nyugat-európai országokban volt elterjedt. A szablyára jellemző, hogy közepén elvékonyított a penge, ún. vércsatorna van benne, ez könnyűvé teszi, ugyanakkor szilárdságát is növeli.

Galéria

A szablya kultúrtörténetében egy különlegesen értékes és megbecsült darab a szájhagyomány által Attila kardjaként ismert, a bécsi szépművészeti múzeumban őrzött díszes, aranyozott szablya. Egy legenda szerint egy pásztorgyerek szablyát talált a földben, majd a hun fejedelemnek, Attilának ajándékozta, aki ezt isteni jelként értelmezte és így indult hódító hadjárataira. (A díszes kard viszont bizonyosan nem a legendás, földben talált darab.)
A végvári vitézek, akiket közülük valóként Balassi Bálint is megénekelt, a szablyaforgatás mesterei voltak, akkoriban ez biztosította az előmenetelt a katonai ranglétrán. A XVI. században élt végvári kapitány, Thury György. a magyar „el Cid” is jó bajvívó volt – azaz olyan vívó, aki kiállt az ellenség által kijelölt katonával párbajozni – kortársai szerint több mint 600 ilyen párbajból került ki győztesként.

Galéria

Nehéz rangsorolni, hogy mire is lehet büszkébb a magyar, főleg a férfiember, de a huszárság mint katonai alakulat léte biztosan egy ilyen tény. Mátyás király „fekete seregében” elit alakulatként vetette be a könnyűfegyverzetű lovasságot – a huszárságnak ez a meghatározása is tőle származik Ám a „huszár „szó még ennél is korábban, 1402-ben már felbukkan az okiratokban. Szablyáik rendszeresen feltűnnek képzőművészeti ábrázolásokon, a huszárok vitézsége pedig megmagyarázza, hogy maradhatott fenn ez a fegyvernem több mint 500 évig. Még a második világháborúban is rendkívüli hőstettekre voltak képesek: Nikolajevnél például áttörték az orosz védelmi vonalat, amire a német páncélosok sem volt képesek.
Imreh István előadásából közben azt is megtudhattuk, hogy Bukarest Berceni negyedét Rákóczi Ferenc fővezéréről, Bercsényi Miklósról nevezték el. Ez a szabadságharc leverése után történt, amikor Bercsényi, Rákóczi parancsára, vezére seregének Törökországból összeszedett maradékával igyekezett Franciaország fele. A Bukarestben dúló kolerajárvány, illetve karantén miatt kénytelen volt megszakítani útját, letáborozni a város közelében, majd a bekövetkezett politikai változások miatt ottragadt.
A huszárság fegyvernemét 33 ország vette át a magyaroktól, jórészt Európában, de még az amerikai könnyűlovasságot is egy magyar és egy lengyel huszár alapította. Ezen egység zászlajának piros-fehér színeit (amelyek úgy az Árpád-sávos magyar, mint a lengyel lobogót képezik) vették át az Amerikai Egyesült Államok zászlójának tervezésekor: a 13 piros-fehér csík az alapító tagállamokat jelképezi.
Az pedig valóban egy rendkívül érdekes had- és kultúrtörténeti tény, hogy Bercsényi Miklós fia, Bercsényi László 1720-ban Franciországban is huszárságot alapított, amely a mai napig működik, igaz, most már nem nem lovas-szablyás, hanem ejtőernyős-gépfegyveres alakulat. Viszont máig énekelik a Bercsényi-indulóként ismert kuruc nótát – magyarul.

Galéria

Szó esett még az előadásban Hadik Andrásról is, de nem a közelmúltban megfilmesített haditette miatt: a székelyek azért őrizték meg emlékezetükben és neveztek el róla két falut Bukovinában (Hadikfalva és Andrásfalva) mert a kényszersorozás elől elcsángált férfiak számára kegyelmet eszközölt ki az osztrák hadsereg vezetőitől. Szökött katonaként egyébként bármikor kivégezhették volna őket.

A magyarok 56 évig nem engedték át másnak a kardvívás olimpiai aranyait


Székelyföldi atyánkfiát, Bölöni Farkas Sándort azért emlegetik tisztelettel a szablyavívók, mert a szabadságharc előtti időkben, amikor Kolozsvárott és Pesten is neves vívómesterektől tanulhattak az arisztokraták a vívóiskolákban, mai szóhasználattal élve ösztöndíjat alapított szegény sorsú fiataloknak, hogy művelhessék magukat vívás terén.
A szabadságharc után Keresztesy József több éven át tartó kérvényezésének köszönhetően az osztrákok engedélyezték, hogy Budapesten vívóiskolát nyithasson – nyilván nem véletlenül indult 48 tanítvánnyal. Ám a milleniumi nemzetközi vívóversenyeken a nehezebb szablyával vívó magyarok csúnyán kikaptak a más nemzetek képviselőitől, akik a könnyebb és gyorsabb sportkardokkal szereztek győzelmet érő pontokat, ám az életszerűséget tekintve „halálos” találatokat is.
Ebből okulva Borsody László őrnagy Tomanóczy Gusztáv tőrvívó barátjával együtt elemezte a kardforgatási technikákat, majd egy új rendszerbe szervezte azt. Az általa megalkotott, tanítványai által továbbéltetett vívótechnika pedig a magyar sporttörténet diadalútját alapozta meg: csak ő 18 olimpiai aranyérmes vívót nevelt ki - ezt még egy ország sem tudta a magyarok után csinálni, ahogy azt sem, hogy 56 éven át, 1964-ig ne engedjék át a dobogó legfelső fokát más nemzetnek – kivéve az antwerpeni olimpiát, ahol a magyarokat, mint a világháború veszteseit nem is engedték versenyezni. Gerevich Aladár, Pézsa Tibor, Szilágyi Áron csak három név, akik a Borsody-módszert viszik tovább, míg számtalan más nemzet a magyar vívómesterek, edzők neveltjeként is begyűjti az érmeket.

[reklam]
A szablyavívó iskolában eleinte fából, később már acélból készült gyakorlófegyverekkel tanulnak vívni, így ennek a rendkívüli örökségnek a továbbvivőiként is tekintenek magukra azok a férfiak, fiúk és leányok, akik a magyar vitézek nyomába lépnek. A 48-as szabadságharc leverése után halálbüntetés járt azoknak, akik nem tették le, nem szolgáltatták be a szablyát. Mégis, sokan életük kockáztatásával elrejtették és megőrizték forgatásának művészetét – az ő emléküket tisztelve folytatják hagyományőrző tevékenységüket a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola tagjai.

Címlapfotó: Bodor Tünde

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés