A Sepsi-SIC 7. kupagyőzelme

Emlékezetes kupadöntőt vívott egymással a Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK, amelynek végét hatalmas fordítással 59–53-as arányú győzelmet aratott és 2022-ben is elhódította a Román-kupát a sepsiszentgyörgyi együttes. A sikerből alaposan kivették a részüket a szurkolók, akik az elődöntőben és a döntőben is fergeteges hangulatot varázsoltak a Sepsi Arénában.

Székely Hírmondó

2022. február 28., 00:252022. február 28., 00:25

Nem történt meglepetés a női kosárlabda Román-kupa négyesdöntőjének első napján, a házigazda Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK magabiztosan nyerte az elődöntőt, így vasárnap este egymással csaptak össze a trófeáért.

A várakozásoknak megfelelően parázs meccset vívott egymással a két nagy rivális, szép számú nézősereg és remek hangulat fogadta a finálé résztvevőit a Sepsi Arénában. A VSK szerezte a döntő első pontját Taylor révén, amire a Sepsi-SIC részéről Jones válaszolt, majd felváltva ment az adok-kapok egészen az első negyed derekáig, amikor a szatmáriak elkapták a fonalat és lehagyták ellenlábasukat. A berecki Biszak Boglárka triplájával már hat volt közte (12–6), de ez csakhamar a tíz pontot is elérte (16–6). A nagy tét rányomta bélyegét a játék minőségére, több hiba csúszott a zöld-fehérek támadásaiba, nem találták az utat a gyűrűbe. A hajrában Anamaria Pop távolijával és Wallace büntetőpontjával szépített kissé a SIC, a szatmáriak így is 16–10-re nyerték az első felvonást. A második negyedet Ghizilă és Cătinean kosarai vezették fel, de a trónkövetelő szatmáriak jól tartották magukat, csakhamar visszaállították a hatpontos különbséget és nem engedték közelebb férkőzni a hatszoros kupagyőztes szentgyörgyieket (28–22).

A fordulás után egyből egy szép támadással nyitott a Sepsi-SIC, Fraser fejezte be az akciót, majd kisvártatva újabb kosarat szerzett, illetve Jones is hozzátette a magáét, amellyel egy pontra felzárkózott a háromszéki együttes (30–29). Felváltva estek a kosarak, ám a lélektani előny birtokában mindig volt egy jó védekezése a szatmáriaknak, amiből ritmusosan támadhattak. A harmadik szakasz vége előtt Wallace állt bele a tempóba (41–39), de Alina Podar triplája is a lehető legjobbkor jött, 42-nél kiegyenlítettek a mieink. A felvonás vége előtt azonban még egy kosár esett, Dzombeta pontjaival újra előnybe került a VSK (44–42).

A gyenge idegzetűeknek nem ajánlott utolsó negyedben előbb Fraser kiegyenlített, majd Pasic távolijával átvette a vezetést a Sepsi-SIC (44–47). Dzombeta játékban tartotta az ellenfelet, amely Ardelean triplájával 49-nél ismét lenullázta a szentgyörgyi előnyt. Innentől felváltva pontoztak a felek – jórészt büntetőből –, az idegek harcát a Sepsi-SIC bírta jobban, amely a végén Ioana Ghizilă triplájával és Jovana Pasic büntetőivel hat pontos diadalt aratott és hetedik alkalommal hódította el a Román-kupát.

Női kosárlabda Román-kupa, elődöntő: Szatmárnémeti VSK–Konstancai Phoenix CSU 90–67 (17–17, 27–13, 22–15, 24–22), Sepsi-SIC–CSM Alexandria 113–52 (23–13, 32–8, 29–17, 29–14).

A döntőben: Szatmárnémeti VSK – Sepsi-SIC 53–59 (16–10, 12–12, 16–20, 9–17). VSK: Dzombeta 8, Ardelean 7/3, Taylor 20, Biszak 3/3, Kostowicz 8. Cserék: Fodor 8, Vuckovic 4, Sotiriu 3, Cucu. Edző: Miguel Lopez. Sepsi-SIC: Jones 13, Podar 7/3, Pop 3/3, Fraser 15, Raber 2. Cserék: Pasic 7/3, Wallace 5, Ghizilă 5/3, Cătinean 2. Edző: Zoran Mikes.

Nagyot küzdött a KSE

Közel állt a győzelemhez az Arad elleni, 4. fordulóból bepótolt mérkőzésen a KSE női kosárlabdacsapata, amely kiegyensúlyozott kezdést követően 23–16-ra hozta az első tíz percet, majd egy gyengébb második negyed után (37–39) a harmadikban újra átvette a vezetést (63–59). Ekkor még úgy tűnt, hogy meglepheti nevesebb ellenfelét a céhes városi gárda, azonban a záró szakaszra elfogyott az ereje a rövid kispaddal kiálló kék-fehéreknek. A rutinosabb aradiak jól hajrázva begyűjtötték a győzelmet. Szerdán 17.30-tól a Brassói Olimpia otthonában mérkőzik a KSE a 22. fordulóban.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, a 4. fordulóból bepótolt mérkőzés: KSE – Arad 71–82 (23–16, 14–23, 26–20, 8–23). KSE: Welch Coleman 26/6, Debreczi 4, Taylor 8, Lewis 14, Bara-Németh. Cserék: Corda 11/9, Kozman 8/6. Edző: Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár. Arad: Akathiotou 4, Vitulova 12, Keys 19/6, Ghita 13, Hadzovic 21/3. Cserék: Sutherland 2, Manea 5/3, Vaida 6. Edző: Jose Miguel Araujo.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés