
Decentralizáció nélkül nem lesz fejlődés – figyelmeztetett szerdán a Suceaván hivatalos látogatáson lévő Klaus Johannis, írja az Agerpres.
2017. május 04., 00:132017. május 04., 00:13
Decentralizáció nélkül nem lesz fejlődés – figyelmeztetett szerdán a Suceaván hivatalos látogatáson lévő Klaus Johannis, írja az Agerpres.
Az államfő a helyi közigazgatási vezetők konferenciáján úgy fogalmazott: az utóbbi időben ismét közbeszéd tárgyát képezi a decentralizáció, de egyelőre nem készült realista felmérés egy ilyenfajta reform következményeiről. „A közelmúltban felmerült kezdeményezések egy része konfliktusokat szült. Éppen ezért remélem, hogy a kormány tagjai bölcsen hasznosítják a múlt tanulságait, és nem vezetnek be diszkriminációt a helyi közigazgatások között. Nyomatékosítom: decentralizáció nélkül nem lesz fejlődés. Remélem, nem leszünk ismét egy végcél nélküli kezdet tanúi, és főleg azt remélem, hogy nem ismétlődnek meg a régi hibák” – mondta az elnök.
Johannis úgy vélekedett, a decentralizáció megvalósításához politikai konszenzusra van szükség, mert minél szűkebb csoportok dolgoznak rajta, annál hangsúlyosabbak lesznek a helyi közösségeket érintő hibák és sikertelenségek. „A decentralizáció és a közigazgatás modernizálása nem valaki ellen irányul, hanem a rendszer javítását célozza” – szögezte le az államfő, aki szerint korábban „az erősebb mindent visz” politikája, a hiúság és érdekellentétek fullasztották kudarcba a decentralizációról szóló vitát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!