Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. december 02., 00:212021. december 02., 00:21
Én tényleg sajnálom az RMDSZ elitpolitikusait ebben a zűrzavaros, fejére állt világban. Nem, nem azért, mert szerepet kell vállalniuk ennek a hajóként hánykolódó országnak a kormányzásában. Nyugodtan használhatjuk a kell igét, mert mindannyian a hajón ülünk, s bizony a főkormányosoknak – úgy látszik – a kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint az elszabadult gondözönben minél hamarabb biztonságos helyre vezérelni bennünket.
Miért ne mondanánk ki, hogy a nagy viharok okozta hánykolódásban minden bizonnyal csak a mi odaállított hajósaink eveztek eredményesebben, azok a minisztériumok, amelyeket rájuk bíztak. Nem mindent hagytak a véletlenre, s legalábbis az alapján, ami a sajtóba kikerült, ők mintha a megnyugvás, a megnyugtatás ösvényein járnának. Ezért is volt bosszantó látni, hallani, hogy a nagy veszekedések során sem fordultak a főbbek a kisebbik partner felé, mintha neki végleg betömték volna a száját a három minisztériummal és a miniszterelnök-helyettesi pozícióval. Időnként egyik-másik hírtévében el-elhangzott az RMDSZ neve, egyszer-kétszer a miniszterek nevét is kiejtették, de azt már nem kockáztatják meg, hogy elismerjék: ebben a nagy felfordulásban mindössze a magyar alakulat bizonyult időtállónak, elfogadhatónak, szavahihetőnek. Nos, emiatt tartom én etikátlannak a mások részéről azt a mellőzést, amellyel ehhez a csapathoz viszonyultak, és viszonyulnak a marakodók.
Persze, hihetetlen, ami végbemegy! A konc szétosztása nem úgy történik, ahogyan azt a józanész elvárná. Annak örvendezni, hogy melyik pénzesebb minisztérium kihez kerül, egyenesen felháborító. Úgy értelmezheti a piszkos politikában járatlan, hogy a pénzügy csak azoknak juttat, akik az ő pártjukon állnak, holott normális keretek között mindenkinek részesülnie kellene ezekből az adományokból, a szétosztandó vagyonból. Ezért is néz úgy ki, mintha az RMDSZ a pálya szélén futkosna, mintha az autópálya melletti elhanyagolt utat használná, mintha egyszerűen, ahogy szokták mondani, púp lenne a kormányzati partnerek hátán. Ezt szokták úgy emlegetni, hogy civil a pályán, otthoni tájainkon az ilyet pótjátékosnak hívják. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!