A négy varázsló

Unokáimnak köszönhetően lett belőlem Cimbora-rajongó. Persze, a cimborások nem az én cimboráim, de bizonyíthatom, azon a délelőttön sok közeli pajtása lett a mi bábszínházunknak.

Péter Sándor

2020. augusztus 03., 00:072020. augusztus 03., 00:07

Azt mondja a jegyet árusító fiatalasszony, hogy ma jóval többen vannak, mint az előző előadáson, pedig ugyanúgy tűzött a nap, s bizonyára nem csupán én morgolódtam amiatt, hogy nem kerülhetett valamilyen, némi árnyékot nyújtó tetőzet, sátorlap az átlagosan négy és fél esztendős félszáznyi nézősereg feje fölé, holott az azelőtt való napi koncert árnyékban zajlott. A négy cimborást (a bábszínművészeket) semmi nem kedvetlenítette el, már jóval az előadás kezdete előtt ott rendezkedtek a színpadon, mi közelről is végignézhettük, mit hogyan raknak helyre, nem volt szűkében tehát a társulat bámészkodóban már a műsorkezdés előtt sem. De a nagy ámulás ezután következett, amikor ők négyen rázendítettek közkedvelt és kevésbé ismert dallamokra, gyerek- és népdalokra.
Hangszerek kerültek elő, egyik egyszerűbb a másiknál, mintha csalogatnák a hallgatókat, hogy otthon akár ők is előkaphatnak egy rossz mosdótálat meg egy fakanalat, botot is használhatnak ritmusverésre, ugyancsak ritmusra veregethetik az asztalt, egyszóval minden a helyére került a hangulatkeltésre, mert aztán következett az igazi mese. Megelevenedett a Benedek Elek kitalált történeteiből összeállított mesés világ.


Volt, amit kacagni, volt, amiért szorongani, mert a butaság, amely éppen terítékre került, mindennapjainkban még a gyerekek körében is gyakori. Az, hogy miképpen jár túl a furfangos ember az embertársa eszén, tényleg megszokott. Az viszont talán ritkábban, hogy a becsapott szegény ember élete párja végül mindent busásan visszaszerez, még a férje becsületét is!


Persze, a mesés történeten túl érdemes volt arra is figyelni, hogy miként alakul át a kezdetben némán figyelő gyereksereg lassanként az események társszereplőjévé. Lehet, az ég tetejéről tüzesen lesütő Nap is ludas lehet ebben, de adott pillanatban az egész játéktér – értve ez alatt a Kultúrkertet, azaz a Művészeti Líceum udvarát – mozgalmassá vált, a gyerekek egy része, mintha rájuk szabott szerepet játszanának, felmászott a mesebeli hős mellé a középen álló magaslatra, mintha ők is támasztanák a leomlásra ítélt falat, s csak a veszélyhelyzet kihirdetésére voltak hajlandóak visszatérni szüleik, nagyszüleik oltalmába.


Én mondom, előnyösebb volt ilyen térre kivinni ezt az előadást, s bár tennék még máskor is, mert a játék, az ilyenszerű játék igen-igen térérzékeny. A Nappal sem kellene beszélni, hogy ilyen alkalommal hagyjon egy kicsit alább a melegéből, mert azért is vannak a felnőttek, hogy elviselhetőbbé varázsolják azt az egyetlen órát. Például egy nagyméretű árnyékolóval, amely akár ott is maradhatna más előadások nézőire is gondolva.


És nem mulaszthatom el, hogy megköszönjem a maszkot, amelyet minden, az udvarra belépő hazavihetett, de fertőtlenítővel is kedveskedtek. És igen egy kicsi méretű, kedves képpel, egyik oldalán az előadás címével – A buták versenye –, másik oldalán pedig a négy varázsló – D. Gulácsi Zsuzsanna, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Sánta Yvett – és munkatársaik nevével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés