A Mourinho-hatás

Mintegy két évvel ezelőtt írtam egy jegyzetet A rút futball diadala címmel. Akkor az Atlético Madrid Bayern München elleni győzelme adott rá ürügyet. Most tessék nézni: Oroszország negyeddöntőben, a spanyolok mennek haza. Nyolcvanöt percen át Iniestáék támadtak, az oroszok kétségbeesetten hárítottak, ahogy tudtak. Hosszabbítás, tizenegyes, tudjuk az eredményt.
Bevallom, az oroszokkal tartottam, mert annyira igazságtalanul bánnak szerencsétlenekkel, mindenért ők a hibásak, legalább egy szép vébés szereplés vigasztalja őket, ha már az árvíz is az ők ördögi mesterkedésének eredménye. Nem ezt tárta fel volt honvédő miniszterünk? De a labdarúgás szempontjából tragédia.
A portugálok szépen játszottak, kikaptak. Az argentinok nyíltan küzdöttek, támadtak, kikaptak. Az oroszok sündisznó taktikával – begubózni és szúrni – nyertek.
A szépen játszó csapatok nem feltétlenül a legsikeresebbek, lásd a Barcelona sorozatos kiesését az utóbbi években. Egyszer Polgár Juditnak, a sakkfenoménnek beszélgetés közben parti-helyzeteket mutogattak. Később megkérdezték, emlékszik-e rájuk, képes lenne-e rekonstruálni azokat. Igen, ha valódi partikból voltak kiszűrve, de olyan állások is voltak, amelyeket csak úgy találomra raktak ki a sakktáblára. Azokra nem nagyon, mert nincs bennük semmi logika. Előfordul, hogy a kaotikusan kapálózó gyenge legyőzi a jobbikat.
Primum nocere – először is ártani! Mourinho-hatásnak nevezném azt az elgondolást, miszerint mindenekelőtt meg kell akadályozni az ellenfelet, hogy saját játékát érvényesítse, aztán esetleg odacsapni, és így nyerni. José Mourinho három Bajnokok Ligája-trófeát gyűjtött be három különböző csapattal. Mindenütt tisztelték, féltek tőle, de igazán sehol sem szerették, nemcsak pökhendisége miatt, hanem játékstílusáért: a kegyetlen, porosz-bismarcki gépezet letapossa az ellenfelet, de a néző marad-e szép emlékkel? Egy Iniesta-Suárez-Messi, egy Suárez-Cavani kombináció-gyöngyszemmel?
Nem az akaróé, sem a futóé a jövő, tudjuk Pál apostol óta. A világbajnokság is bizonyítja, küzdelem az élet, és a kimenetel gyakran elszomorítóan igazságtalan. De marad a férfias küzdés szépséges méltósága. Megtapsoljuk a szépen játszó vesztes marokkóiakat, és egyik szemünk sír, mert mi sehol sem vagyunk…

Zubreczky Antal