
Kormányzati források szerint Nicolae Ciucă felkérte Florin Roman kutatási minisztert, hogy tisztázza az ellene hozott plágiumvádakat.
2021. december 15., 11:172021. december 15., 11:17
A miniszterelnök a tárcavezető álláspontjának meghallgatása után dönt a következő lépésekről, ám úgy véli, hogy ez egy becsületbeli ügy, és a kormány tagjának lemondását tartja tisztességes megoldásnak.
Florin Roman december 9-én megalapozatlannak nevezte az ellene felhozott plágiumvádat.
"A plágium egy tudományos munka egy részének vagy egészének átvételét jelenti, amit én soha nem követtem el. Ebből kifolyólag az ellenem felhozott plágiumvád megalapozatlan. Egy 10 évvel ezelőtti disszertációmban felhasználtam a hallgatók számára hozzáférhetővé tett tananyag egy részét. A disszertáció végén mellékeltem a felhasznált bibliográfiát" - írta akkor a Facebookra a miniszter.
Hozzátette, tudatában van annak, hogy bármit is mondana az üggyel kapcsolatban, irreleváns lenne "a kákán is csomót keresők" számára, akik elhatározták, hogy lejárató kampányt indítanak ellene. Roman akkor azt is leszögezte, hogy utolsó alkalommal szólt hozzá a témához. "Vannak sokkal fontosabb dolgaim is annál, hogy megalapozatlan vádakra válaszoljak" - zárta bejegyzését Roman.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!