A mi házunk tája

Ma már köztudott, hogy az oltszemi kastély ideiglenes lakói a saját hibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, amelyet nagyon nehezen viseltek, viselnek el. Olvasom, hogy az oklándi gyerekotthonban, amely félévszázada jelent hajlékot mintegy félszáznyi árva, sérült fiatalnak, nyugalom van. A mi, oltszemi gyerekotthonunkban is nyugalom volt hosszú ideig. Sajnos, egy idő óta az itt lakók számára minden megváltozott. Pedig nekik egyetlen hibájuk van: az, hogy megszülettek. Avagy jobban mondva: rossz helyre születtek.

Évekkel ezelőtt többször is megfordultam ott, tanulóim sorsa érdekelt, s megnyugtató volt tapasztalni, ami ott történik. Nem voltak soha világmegváltó eredményeik a tanulásban, de jó volt látni, hogy hazatérve az iskolából, átöltöztek, s indultak a kertbe. Úgy tudták, az az ő kertjük. Zöldséget termesztettek a konyha számára, gyümölcsösük termését is ők ették meg, egy időben disznót is tartottak. A tulajdonképpeni kastélyra hosszú ideig senki nem viselt gondot. A gyereklakók nem tudták, honnan tudták volna, hogy milyen csodaépületben laknak, mert egykoron ott is voltak hálószobák. Aztán minden megváltozott. A gyerekek csak azt látták, hogy elzárják előlük a kertet, a kastély épületébe nem léphettek be. Később jött a felszólítás: irány a Csipkés, mert nagy vendégsereg érkezik oda. S felröppent a hír, hogy valahová végleg menniük kell.

Ám mások is beleszóltak ebbe, s a nagy huzakodásnak az elszenvedői maguk a gyerekek voltak. Akadtak, akik településüket féltették ezektől a…– azt sem tudták, kiktől. Közöttük van csintalanabb, van, aki tanulni nagyon szeret, vannak illemtudóak, s olyanok is, akik nem tudnak viselkedni. Még egyszer: pontosan olyanok, mint a többi diák. Évekig tanítottam a szakközépiskolában. Olyanok, mint a többi gyerekek, hangsúlyozom még egyszer. És érezték, nagyon érezték, hogy játszanak velük, mert valakiknek jobb, ha bizonyos alkalmakkor ők nincsenek jelen, olyankor, amikor valakik vendégségbe jönnek.

Nem, mégsem olyanok, mint más gyerekek. Mert velük bármit lehet csinálni. Mert nem állnak mögöttük szülők, gyámok, őket megértő felnőttek. Bízzunk abban, hogy nem járnak úgy, mint a ditrói vendégmunkások.