A mi Erdélyünk

Aki nem megy el, és nem nézi meg a Mini Erdély elnevezésű csodát, az el sem tudja képzelni, miért is Tündérkert még ma is az a táj, amelyet lakunk, s amelyet elődeink, bizonyára ránk gondolva, felépítettek.

Péter Sándor

2022. augusztus 12., 00:132022. augusztus 12., 00:13

Ott jártunkkor, a tüzelő Nap dacára sok helyről érkezett felnőttek és főleg gyerekek léptek egymás sarkára, voltak, akik leragadtak egy-egy alkotás előtt, közben a kisvasút mindegyre fordult egyet tele utasokkal, akik olvasni tudnak, akár magyarul, akár románul vagy angolul kerek, tömör, de a lényeget magában foglaló, érdekesen megszerkesztett táblácskákról szerezhetnek ismereteket a nagy Erdély legjellegzetesebb építményeiről, azok építtetőiről és építőiről.

Az Udvarhely melletti Szejkefürdő nem most vált ismertté, de mostanság már pillanatok alatt vált keresetté, no, nem a nem működő hideg vizes medencéjének köszönhetően, hanem a történelmi Erdőelve, a Bánság és a Partium, azaz a Részek évszázadok során felhalmozódott ragyogó építményei révén, amelyek közül néhány újra visszakerült a közös kincstárba, ám még több van olyan, amely miniben megjelenítve is mutatja, milyen lehetett hajdanán.

Nem számoltam meg, ilyen utalást én észre nem vettem, de száznál jóval többre teszem azoknak a házaknak a számát, amelyeket a tervezők, kivitelezők, a Legendárium gazdái érdemesnek tartottak imígyen közszemlére tenni. Modellméreteik is sugallják a hajdani fényt, talán a magyar nyelv részévé vált grandiózus jelző jelzi igazán az egész helyszín, a domboldal beépített részének emberi léptékhez igazított, főleg magyar szívekhez szóló betelepítését.

A jászvárosi(iasi-i) csoporttal többször is szembemegyünk, mindannyiszor köszöntjük egymást, ők egyenesbe vették az utat az Orbán Balázs síremlékétől, mi görbén értünk ugyanoda, de a mosollyal tele újbóli köszöntés őszintének látszott. Mi felfedezzük a háromszéki építmények modelljeit is, lehet, nem teljes a leltárunk, de ott büszkélkedik a legnagyobbak szomszédságában a miklósvári, a zabolai, az árkosi, a zágoni kastély, de helyt kapott Bálványosvár is. Mi még odaképzelnénk másokat is e vidékről, de hát bizonyára azoknak is eljön az ideje. És persze, időt szakítunk arra is, hogy benyissunk a székelyföldi borvízkultúra múzeumába, felgyalogoljunk a legnagyobb székely sírjához, s időt szenteljünk az Orbán Balázs-múzeumra is.       

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés