A mi Apáczaink

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2019. január 07., 00:312019. január 07., 00:31

Ha jól meggondoljuk, mindaz, amit Apáczai Csere János közel két és háromnegyed századdal ezelőtt megfogalmazott, ma is érvényes iskolarendszerünkre. A tanulás mindennél fontosabb volta, a rendszeretet, az egyetemes tudás ösztönzése olyan elvárások, amelyek manapság is elkelnének tanintézeteinkben.


A nagy magyar pedagógusról, pedagógiai és tudományos íróról sok mindent elmondtak és leírtak már, s mindezekből az a tanulság világlik ki, hogy csakis az ismeretek elsajátítása az egyetlen út a szellemi felemelkedéshez, az önmegvalósításhoz. Az ő életpályája olyan példát mutat fel, amelyet érdemes lenne minden erdélyi magyar fiatalnak megismernie és hozzá igazodnia, hiszen maga is nagyon fiatalon vívta ki magának a legrangosabb tudományos és emberi elismerést.


Európai tanulmányútjai, hollandiai egyetemi évei alatt sajátította el azt a magatartásformát is, amelyet aztán itthon, Erdélyben próbált meghonosítani a tudományok elterjesztésével, új pedagógiai elvek megalapozásával, a Nyugat-Európában magába szívott, a polgári társadalom felemelkedését szolgáló eszmék terjesztésével. Meg is kapta mindezért az elmarasztaló szót, a híres gyulafehérvári iskolát kellett elhagynia fejedelmi parancsra, s Kolozsvárra költözött, ahol ugyancsak vezéregyénisége lett a hírnevessé növekedő protestáns főiskolának.


Az oktatással, neveléssel kapcsolatos intelmei mindmáig érvényesek, s különösen a tudományok anyanyelven történő továbbadásának felette szükséges voltát kell(ene) mindenképp betartanunk. Magyar nyelven szerkesztett tankönyve, a hatalmas tudománytár, a Magyar Encyclopaedia igazolta (és igazolja ma is), hogy számunkra a magyar nyelv alkalmas a legelvontabb tudományos tételek, kifejezések közvetítésére, tehát az iskolai oktatásban feltétlenül az anyanyelvet kell előnyben részesíteni.


Idén emlékezünk nagy tudósunk halálának 360. évfordulójára. Hiszem, a mi Apáczaink itt, Sepsiszentgyörgyön rangjához méltó elismerést nyer, s megvalósul az a terv, hogy személyiségét szoborba menekítsük. Az erre vonatkozó javaslat az RMPSZ 25 éves fennállása tiszteletére szervezett emlékgyűlésen hangzott el két évvel ezelőtt, s a magyar kormány jelenlévő államtitkára a megvalósításhoz konkrét anyagi támogatásról biztosított. A végső kivitelezés immár rajtunk, helyieken múlik!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés