A magyar kulturális önrendelkezésről

A magyarság és egyben Európa legnagyobb hagyomány­őrző rendezvénye a Kurultáj, mely a turáni népek törzsi gyűlését jelenti, 2008 óta minden második évben megrendezik.
Az idei program a korábbiakhoz hasonlóan színvonalas és sokszínű volt, jeles történészek foglalkoztak szigorú tudományossággal a magyar és a magyarral rokon népek őstörténetének különböző vetületeivel, a nagyszínpadon elsősorban a magyar és a rokon népek népzenéjét hallgathatták az érdeklődők, a kézműves vásár a „Mesterségek ünnepének” hangulatát idézte, a hatalmas porondon pedig a lovasbemutatók voltak a legnépszerűbbek, a hagyományőrzők hatalmas és impozáns seregszemléje mellett.
Szimbolikus erejű gesztus, hogy épp a seregszemlére időzítették Kövér Lászlónak, a magyar parlament elnökének s egyben a Fidesz erős emberének köszöntő beszédét, mely összefogott, lényeglátó, reménykeltő és prog­ram­adó volt.
Két mondatot idéznék belőle. Az első arra mutat rá, hogy mi is történik körülöttünk, hogy milyen céllal igyekeznek elvenni az európai keresztény fehér ember önazonosságát: „Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik.”
A második mondat Orbán Viktornak Tusnádfürdőn elmondott beszédére rímel: „2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.”
Ha ehhez hozzátesszük, hogy a balliberálisokat futtató Pröhle Gergelynek inog a széke, hogy az óvodákban kötelezővé teszik a nemzeti nevelést, hogy megszüntetik az áltudományos és mérhetetlenül ártalmas ún. gender-szakokat, akkor valóban úgy tűnik, hogy egy új korszakhoz érkeztünk a kultúrpolitikában.
Nemcsak a szólamokban, hanem a tettek szintjén is.