A ma társasélete

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Székely Hírmondó

2021. december 21., 00:102021. december 21., 00:10

Ha a mai kor emberét megkérdezzük, miért nem él társaséletet, miért kerüli a társasági találkozókat, azonnal kész a felelet: nincs elég jövedelme hozzá. Ebben nagyfokú tévedés van. Mert az emberek örömet találhatnak egymás társaságában anélkül, hogy súlyosabb kiadásokkal járna. Mert nem szabad szem elől tévesztenünk a mértékletességet, ami úgyis a mai súlyos gazdasági válságunk egyik legsúlyosabb parancsa. Nem szükséges okvetlenül valakit megünnepelnünk, de nincs is szükség az úgynevezett „revánsra”, amelyik csak a másik fél hiúságát szolgálja azáltal, hogy túl akar tenni múltkori meghívóján. Éppen ezért csak azokat invitáljuk meg, akiket szeretünk, és akikről tudjuk, hogy szívesen jönnének el.

Minden ember örvend annak, ha vele is foglalkoznak. Ez pedig csak a kis társaságokban valósítható meg, melyekben nincsenek „nagyhangúak”, állandó dicsekvők, okoskodók. És még valami… Ha társaságunkban idősebbek is tartózkodnak, véleményeiket hallgassuk meg, ne replikázzunk velük.

A ruhakérdés se okozzon fejtörést. Ha embertársainkat gyakran abban a ruhában látjuk, nem szégyen. Rá vagyunk kényszerítve a takarékosságra, mert gyenge anyagi helyzetünk lehetetlenné teszi a sok-sok ruha beszerzését, ha csak nem a ma annyira divatba jött túrkálókat látogatjuk gyakran. Legyen tehát bátorságunk bevallani szegénységünket (tisztelet a kivétel), amit nem a lustaságunk okoz, hanem az alacsony átlagkereset, de ennek dacára érezzük jól magunkat.

És még valami, ami nagyon fontos az új társadalmi életben: minél kevesebb alkoholt fogyasszunk, mert sokkal többet ér az a beszélgetés, ami egy csésze tea gőzéből alakul ki, mint az, amit az alkohol produkál. És sokkal egészségesebb és olcsóbb!

Adott a lehetőség, hogy ma is éljünk társaséletet csak éppen alkalmazkodnunk kell a korhoz. Át kell értékelnünk a régi értékeket, ami azért is könnyebb, mert a szükség: az árdrágulás, a szegénység is rákényszerít. Akit meg nem, legtöbbjüknek busás anyagi helyzete a mai világban gyanús. De vannak kivételek is.

Gálfalvi Gábor

(A 83 éves szerző néprajzi gyűjtő, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés