A labda megint kifelé pattant

Mindkét háromszéki focicsapat döntetlent játszott a 3. Liga hétvégi, 3. fordulójában. A Sepsi OSK II. hazai pályán nem bírt az újonc Păulești-tel, míg a KSE Brassóban ikszelt le egy gól nélküli mérkőzésen. Csapataink a rangsor utolsó két helyét foglalják el.

Bartha Zsófia

2022. szeptember 12., 00:212022. szeptember 12., 00:21

A szentgyörgyiek házigazdához méltón jobban kezdték a mérkőzést, az első félórában több lehetőséget is kidolgoztak, Iustin Grigore lövése elszállt a keresztléc felett, Cristian Gyulai sem járt sikerrel, Sergiu Șerban a jobb alsó mellé gurított, majd Nistor Ákos találta telibe a kapust. Valentin Suciu legénysége a szünet után hamar vezetést szerzett, a 47. percben Nistor a tizenhatoson belül kicselezte a védőket, elfektette a hálóőrt, a labdát pedig a hálóba továbbította (1–0). A sepsiszentgyörgyi csapat nem sokkal később növelhette volna előnyét, Șerban kapura törésénél viszont Raul Dumitru bravúrral védett. A hazai együttes mezőnyfölényben játszott, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A kihagyott helyzetek megbosszulták önmagukat, a 86. percben egy előrevágott labdát elnézett a háromszéki védelem, ráadásul Gedő Hunor is rosszul jött ki a kapuból, így Dumitrașcu egyenlített (1–1). A hajrában kevésen múlott a piros-fehér mezesek győzelme, Vura Ottó fejese a kapufáról pattant vissza.

  1. Liga, 5. csoport, 3. forduló: Sepsi OSK II.–Păulești 1–1 (0–0). Sepsi OSK II.: Gedő – Popa, Cîrstean, Dobozi, Mitu, Grigore (Máthis, 85.), Rența (Răducioiu, 75.), Gyulai (Uja, 64.), Nistor (Toma, 64.), Șerban, Ilie (Vura, 64.). Edző: Valentin Suciu.

Továbbra sem megy a gólgyártás a KSE labdarúgócsapatának a bajnokságban. A Brassói Kids Tâmpa elleni szombati találkozó sem hozta meg az áttörést a céhes városiaknak, akik nem tudták maguk javára fordítani a meccset. Bunduc Gabrielnek köszönhetően a kézdi kapu is érintetlen maradt, aki Zota két megmozdulásánál is döntőn közbeavatkozott, míg a kék-fehérek a hajrában hagytak ki két meccslabdát, Brașovean és Bandi sem tudott élni a lehetőségével. A Gazda-legénység játékát nem érheti különösebb kifogás, helyzetek garmadáját dolgozza ki – csak éppen módszeresen elpuskázza azokat. A kék-fehérek a bajnokság kezdete óta, azaz 270 perc után is gólképtelenek. Előbb 3–0-ra kikaptak a Zernesti Olimpictól, majd 1–0-ra a Plopenitől, szombaton legalább nem maradtak pont nélkül. A KSE-re kemény hét vár, ugyanis a következő fordulóban a Sepsi OSK II. csapatát látja vendégül szombaton 17 órától, de előtte a Román-kupa 3. fordulójában is érdekeltek lesznek, szerdán 16.30-tól a 2. ligás Brassói FC-t fogadják.

Brassói Kids Tâmpa– Kézdivásárhelyi SE 0–0. KSE: Bunduc – Sánta L., Tankó, Locotuș, Popescu – Albu N. (Astrit, 80.)., Sánta T. (Tudor, 80.), Fábián (Bandi, 57.) – Albu A. (Brașovean, 72.), Szőcs (Páll, 57.), – Pakucs. Vezetőedző: Gazda József.

További eredmények: Plopeni–Zernest 2–0, Blejoi – Brassói SR 2–1, Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyó 1–2.

A rangsor:

  1. Plopeni 3      3      0      0      6–1  9
  2. Blejoi 3      3      0      0      6–1  9
  3. Păulești 3      1      1      1      4–4  4
  4. Kids 3      1      1      1      3–3  4
  5. Rozsnyó 3      1      1      1      3–4  4
  6. Udvarhely 3      1      0      2      7–6  3
  7. Brassó 3      1      0      2      3–5  3
  8. Zernest 3      1      0      2      5–8  3
  9. OSK II. 3      0      2      1      2–3  2
  10. Kézdi SE 3 0      1      2      0–4  1   

Fotó: Tofán Levente

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés