A hetvenéves Tőkés László tiszteletére kiadott könyvet mutatták be Kolozsváron

A hetvenéves Tőkés László tiszteletére kiadott könyvet mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok keretében kedden délután a kolozsvári Vallásszabadság házában.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 17., 08:072022. augusztus 17., 08:07

A Tőkés László tudtán kívül összeállított kötetet meglepetésként adta át Tusnádfürdőn az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott tusványosi fórumon az ünnepeltnek Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A kötetbe Tőkés László írásaiból válogatott Kóczián Viktória debreceni teológus, és 18 közéleti személyiség - köztük Orbán Viktor, Áder János volt köztársasági elnök és Emil Constantinescu volt román elnök - méltatta az ünnepeltet.

A kolozsvári bemutatón Németh Zsolt azért tartotta fontosnak, hogy Tőkés László hetvenéves, mert - mint fogalmazott - az is csoda, hogy él.

"Örülünk, hogy nem a református mártírról emlékezünk meg, hanem vele együtt ünnepelhetünk, és emlékezhetünk a mártírokra, köztük Újvárossy Ernőre, Tőkés László egyik legközelibb munkatársára" - jelentette ki.

Németh Zsolt úgy vélte: a kötet talán a legteljesebben dokumentálja Tőkés László életpályáját, de nem életrajz. Ennek a megírása még hátravan. Megjegyezte: sokan őrzik azt a pillanatot az emlékezetükben, amikor a temesvári lelkész kihajol a parókia ablakán, és szól a szolidaritását kinyilvánító tömeghez, de marad a helyén, a templomban. Úgy vélte: a helytállása korábban dőlt el, az ismeretlenre való felkészülés idején, a családban, egy olyan korban, amikor az is előfordult, hogy az élet és az értékek között kellett választani.

Németh Zsolt úgy vélte: a magyarságához kétszeres erővel ragaszkodó Erdély lelke öltött testet a Tőkés családban. Ezáltal válhatott Tőkés László Erdély ikonikus alakjává. A fideszes politikus a kötet román szerzőinek a gondolatát idézve jelentette ki: az igazi romániai demokrácia felé csakis Temesváron keresztül, Tőkés László rehabilitálásán keresztül vezet az út.

Tőkés László elismerte: még nem volt ideje elolvasni a könyvet, de hozzátette: máris látja, hogy vannak benne olyan szövegek, amelyek számára is újdonságszámba mennek. Külön köszönetet mondott a szerkesztőknek az "Erdély ölelésében, Isten szeretetében" alcímért, amely a legtalálóbban fejezi ki életérzését.

Az írásaiból válogatott részről elmondta: mindig úgy tekintett az írásra, mint Ady Endre, aki leírta, hogy "a vers csak cifra szolga". Nem öncélúan írt, hanem írását mindig valami szolgálatába állította. "Amikor tollat ragadtam, mindig valami funkcionalitás vezérelt" - fogalmazott.

A Tőkés László 70 című kötetet a Pro Minoritate Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) valamint a Méry Ratio Kiadó jelentette meg.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés