A háromszemű Bartha Árpád

Véletleneket és szükségszerű bekövetkezések sorát mondhatnánk föl, ha számba akarnánk venni a hír s név megszerzésének módjait. Dehogy is akarjuk! Dolgozni, valamit teremteni viszont mindenképpen kell ahhoz, hogy a világ, de legalább egy szűkebb vagy tágabb közösség rábólintson örömmel az eredményre: ez jó mulatság, férfimunka volt.

Czegő Zoltán

2017. március 31., 00:212017. március 31., 00:21

Véletleneket és szükségszerű bekövetkezések sorát mondhatnánk föl, ha számba akarnánk venni a hír s név megszerzésének módjait. Dehogy is akarjuk! Dolgozni, valamit teremteni viszont mindenképpen kell ahhoz, hogy a világ, de legalább egy szűkebb vagy tágabb közösség rábólintson örömmel az eredményre: ez jó mulatság, férfimunka volt.

Bartha Árpád Lécfalván, szülőfalujában nyugszik, a Háromszéki-medence volt testének, lelkének, művészetének is ringatója. 1981-ben hantoltuk, életéből azonban sok történetet őrizhetünk, már akik ma is emlékezünk egy-egy képének világjárására. Igaz, kicsi ez a mi világunk, de azt mintegy számba vette Bartha Árpád fotóművész. A fák, virágok élete és azok megörökítése az utókor számára – külön fejezet az éle­té­ben is. Amilyen szelíd volt éle­tében, éppen úgy visszautasított minden megaláztatást a kommunista román diktatúrában.

A Cuvîntul Nou román lap szerkesztőségében kapott állást, románul alig tudott valamit. De a „háromszemű embe­rek” világát élte. Egy alkalommal lejött a Megyei Tükör szerkesztőségébe, telefonálni Bukarestbe. – Itt foto Bartha György Sfîntu Árpád, puneți la umărul ungurilor..., szóval lécfalvi román nyelven leckéztette a román lapot, hogy művészfotójáért banikat adtak. El tudjuk képzelni az ottani főszerkesztő meglepetését. Másnap táviratilag küldték Árpádnak tízszeresét a tiszteletdíjnak. Az 1970-es rettenetes árvíz idején készült felvétele Izraelt, a Nyugatot is bejárta: tengernyi víz közepén a székely falu, nem is látszik belőle a képen, csak a faluvégi kereszt a széttárt karú, tehetetlen Krisztussal.

Ha aktfotói nem arathattak sikert, azért a vonakodó alanyokat, a lányokat „marasztalhatjuk el” derűsen. Portréi, életképei ma is döbbenetesek. A lovak nem „menekültek” előle, ezért alkotnak lovas felvételei híres-neves sorozatot. Vannak, akik a csillagokat fényképezték. Bartha Árpád, Háromszék Árpija például a szekér- meg taligakerekeket állította a művészet tengelyeire.  
Témái és azok megörökítése ma mind helyet kapnak a sepsiszentgyörgyi kiállítás nagyszerű albumában. Bartha Árpád sorozatai – híres emberektől a kisgyermekekig – maradandóak, azért is, mert nem kapkodott az élet bőségében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés