A győztes mindent visz

Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret

Czegő Zoltán

2019. június 04., 07:272019. június 04., 07:27

Nem sorolom a játékosokat, a játékokat sem. De hát itt van a legvadabb ködbe kiáltás egy szava: Trianon. Nálunkfelé. Közép-Európában, ha ezt a szót hallja, vonít még az öleb is. Különösen azokban az országokban, amelyek mindent kaptak, és mindent vittek 1920. június 4-én a párizsi Nagy-Trianon-palotában.

Alakultak országok, amelyek addig nem is léteztek, de mindenek fölé emelkedett, és máig is őt magát dermesztő magasban képzeli Románia, uralkodik hatalmas területen, sok nemzetiség fölött, nagy szegénységben. Trianon kifutott a pályára egy foltos, pecsétes mezben, abban bizonykodik elszántan. 2010-ben iktatták Magyarországon törvénybe a Nemzeti Összetartozás Napjának megtartását, ugyancsak joggal, ha már abban a korhadt palotában szóba se kerültek a magyar jogok és magyar határok. A győztes nagyhatalmak mindent vittek, adtak és eladtak. A magyar nemzet százfelé szétfújva, pelyvaként.

Most itt állunk egy újabb nagy győzelem partjain, ám ama nagyhatalmak ma is döntögetnek jogokat, világító tornyokat. Az emléknap éppen mára esik, anyaországunkban az erdélyi származású dr. Szász István Tas orvos szervezgeti évente nagy gonddal, idén éppen Nagykovácsiban. A győztesek egykor mindent vittek. Minap is volt egy nagy választás, éppen azt lessük mi, más országokba „jogtalanul” befészkelődött magyar milliók, vajon mennyit visznek vagy hoznak a győztesek? És egyáltalán milyen távolságra vagyunk mi a győztesektől, s mit hoz a jövendő nekünk? A jegykendőt vizsgálja a szerelmes katona, közben dúdolja: enyém lesz-e a te gazdád? Ha te nékem megmondhatnád…

Valahol s valamikor tán Isonzónál faggatta a kendőt s a háború utáni jövendő időt a magyar katona. Aztán és ma részt kérünk a döntésekből. Mert nem babra megy ám a játék.