A Szent György Napok kulturális hetének programja végleges, már lehet jegyeket vásárolni, tájékoztattak a Szent György Napok szervezői.
2017. április 05., 00:402017. április 05., 00:40
A Szent György Napok kulturális hetének programja végleges, már lehet jegyeket vásárolni, tájékoztattak a Szent György Napok szervezői.
Knop Ildikó, a 26. Szent György Napok programkoordinátora a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, elindult a rendezvény honlapja, jelen pillanatban csak a program elérhető rajta, viszont folyamatosan bővítik más hasznos információkkal is. Ami kimondottan újdonság, hogy a honlapon lehet on-line jegyet vásárolni, de ugyanúgy lehetséges a városi szervezőirodában is, és idén a diákok, egyetemisták és a nyugdíjasok jegyenként 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.
– Fontos számunkra, hogy minél több fiatalt tudjunk bevonzani a kulturális programjainkra, ezért úgy döntöttünk, hogy lehetővé tesszük ezt a kedvezményt, de pénzügyi okokból kifolyólag muszáj volt korlátozni a terem kapacitásának a 20 százalékára, és főként a színházi előadásoknál van erre lehetőség. A koncertekre, a zenei programokra alapvetően alacsonyabb a jegyár, tehát bízok benne, hogy nem jelent majd egy akkora anyagi erőfeszítést, hogy ne tudjanak eljönni – jegyezte meg Knop Ildikó. A kulturális hét programjaira a legdrágább jegy 40 lejbe kerül, a legolcsóbb pedig 7 lejbe.
A színházi programok összeállításakor is tekintettel voltak arra, hogy megszólítsák a fiatalokatis, tehát olyan tematikákat is hozzanak a terembe, amellyel felkelthetik az érdeklődésüket. Egy másik szempont, amit figyelembe vettek az, hogy a megerősödő romániai független színházi vonulatnak is helyet adjanak, így több nem közszínházi társulat lép fel. A sajtótájékoztatón szó esett a gyerekprogramokról, illetve a közösségi színpad fellépőiről is, a részletekkel a következő lapszámainkban visszatérünk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!