A sepsiszentgyörgyi Turul Iroda számára a 2022 év az újratervezés és a növekedés éve volt, míg a 2023-as évet a kivitelezésnek szenteli, a fiatalok és helyi közösség bevonásával.
2023. február 13., 08:522023. február 13., 08:52
Az évindító sajtótájékoztatón megjelentek a helyi iskolák diákképviselői is, célul kitűzve, hogy a jövőben közvetlen kapcsolatot tudjanak teremteni és első kézből kapjanak tájékoztatást a Turul Iroda programjairól.
Az elmúlt évben az egyesület négy kiemelkedő projektet vonzott be, ebből három a Civil Támogatási Alap (Active Citizen Found) finanszírozása által valósult meg, míg egy másik az Erasmus+ stratégiai projekt keretén belül. Összesen 29 céggel, 12 partnerrel, közel 60 önkéntessel, 5 állandó munkatárssal dolgozik együtt. A 4 kiemelkedő projekt és más fiatalok és partnerek által kezdeményezett projektek következtében megvalósult 4 tábor, 35 fiatal került díjazásra a The Duke of Edinburgh’s International Award programban, 4 filmet forgattak, valamint 3 fiatal- és ifjúságsegítő csere valósult meg – Olaszországban, Izlandon és Cipruson.
A #youthfocus projekt, amely a Civil Támogatási Alapból jött létre, a fiatalok vezetői készséget fejleszti. A program két ágazatra bontható: DOFE, amely az egyéni fejlesztésről szól fiatalok és felnőtt önkéntesek bevonásával Kovászna megye 3 településén: Sepsiszentgyörgy, Kovászna és Kézdivásárhely. Valamint a Media Literacy témakör a másik lényeges ágazat, ami a médiaműveltség formálására fekteti a hangsúlyt. A témával kapcsolatban a Turulnál tevékenykedő fiatalok több filmet forgattak, illetve egy esszépályázat keretén belül a fiatalok megfogalmazták, mit jelent számukra a közösségi média és hogyan látják magukat benne, amelyek hamarosan közlésre kerülnek a Székely Hírmondó hasábjain is.
A #Childsteps projekt, amely a Berde Mózsa Kört hivatott fejleszteni, 5 településen zajlik, amelyen eddig közel 750 gyermek vett részt. A tavalyi évben, 10 önkéntes oktatót vett részt továbbképzésben, 4 hétvégén keresztül, azon túl elkezdték a Berde Mózsa oktatói segédlet kidolgozását, amely gyerekekkel foglalkozó oktatóknak, mentoroknak nyújt módszertani segítséget iskolán kívüli tevékenységek lebonyolítására.
A tavalyi év talán egyik legmeghatározóbb és a legtöbb visszhangot kapott eseménye az első alkalommal megszervezett TEDx Sepsiszentgyörgy, amely igen nagy népszerűségnek örvendett és teljes egészében helyi erőforrásból valósult meg. Az eseményre 2022 októberében került sor, teljes költségvetése közel 85 000 lej, 34 önkéntes, 29 szponzor, 182 résztvevő és 12 speaker számszerűsíti a nagysikerű rendezvény eredményeit.
Fontos szempont ebben az évben, hogy a helyi közösség is hozzájáruljon a szervezet működéséhez, hiszen a programokat zömében pályázati finanszírozásokból valósítják meg.
A 2023-ban a szervezet a következő ifjúsági programok fejlesztését célozza meg: NEXT – pályaorientációs pilot program, melyet a helyi vállalkozásokkal közösen tervez és célja, hogy egy civil szervezet és a forprofit szféra együttműködve nyújtson segítséget a karrierválasztás, valamint a kapcsolati rendszer kialakításában fiatalok számára. Media Literacy, azaz a médiaműveltség fejlesztését megcélzó project, fiatalok számára, amely lényege, hogy tudatosítsák, hogyan használják okosan a közösségi média platformokat, hogyan határozzák meg mely hírnek van valóság alapja, mi a propaganda, mi a fake news – szakmailag kidolgozott oktatói segédlet vezetésével. A DOFE programra is várják azon fiatalok jelentkezését, akik szívesen kimozdulnának komfortzónájukból, határaikat feszegetnék valamint önkénteskednének.
Folytatódik a Berde Mózsa Kör a #Childsteps projekt keretén belül, ezért további városokban, falvakban szeretnénk létrehozni a gyerekeknek szánt tevékenységeket, valamint a tavalyi évben kidolgozott oktatói segédlet is elkészül, tanárok vagy mentorok számára az iskolán kívüli tevékenységekhez.
Fundraising is friendraising jelmondattal valósítaná meg a #localready pályázatot, amely önmagában egyedi, ugyanis nem egy tevékenységet kell megvalósítaniuk, hanem egy módszert. Célkitűzése, hogy közösségi erőforrásokat vonzon be a szervezet számára, ami nemcsak az anyagi erőforrásokra vonatkozik, hanem a kapcsolati tőkére és az önkéntes munkára is. Ennek keretén belül két nagy esemény fog megvalósulni: egy szabadtéri megmozdulás, valamint egy SMS kampány is tervben van, utóbbi járulna hozzá a Berde Mózsa oktatási tevékenység folytatásához.
Egy másik lehetőség a támogatásra, amely aktuálisnak bizonyul most leginkább - az a jövedelemadó 3,5% felajánlása. A 3.5% felajánlásokkal a DOFE programban résztvevő fiatalok fejlesztését támogatják az adományozók, ezáltal finanszírozva a program szervezési, utazási, eszköztár bővítési költségeit. A DOFE program iránytűt adva nekik közelebb hozza őket céljaikhoz, irányt mutat, hogyan léphetik át saját határaikat, hogyan teremthetnek kapcsolatokat más generációkkal - hiszen a programban felnőtt önkéntes mentorok és oktatók támogatják fejlesztésüket. Igyekeznek saját, egyéni fejlesztést biztosítani, hiszen „ha az embernek nincs saját iránytűje, akkor bárkiét elfogadja.
Továbbá idén is megszervezik a Tedx Sepsiszentgyörgy második kiadását, amelyre beláthatólag novemberben kerül sor. A hetekben kezdődnek a szervezések, amire önkéntes jelentkezőket is várnak.
(közlemény alapján)
Fotó: Turul Iroda
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!