
Solymosi Zsolt világutazó unitárius lelkész vetítettképes beszámolók keretében mesélt a 2018 nyarán megejtett, 30 ezer km hosszú, 65 nap alatt 14 országot és 10 fővárost érintő autós expedíciójáról.
2019. február 12., 00:042019. február 12., 00:04
Az élménybeszámoló egyik állomása az elmúlt héten a baróti unitárius templom volt, ahol csütörtök este a rokonszenves tanár-lelkipásztor népes közönség előtt beszélt élményeiről, mindarról, amit számára a hosszú kaland, Ázsia, Szibéria, az ott élő emberek jelentettek. Ha a Szibéria szót halljuk, sokunknak csak a hideg, fagyos, északi táj jut eszünkbe, mint az a hely, ahol nagyapáink robotolni kényszerültek a második világháború utáni években, amikor a sztálini Szovjetunió újjáépítésére odavitték őket foglyokként, s ahonnan sokuk haza sem tért többé.
Mint az előadó által bemutatott képekből kiderült, Szibériában sok helyütt a táj még ma is lehangoló, igazi szellemvárosokat is találni, vagyis olyan egykori településeket, melyekben már senki sem lakik, hiszen ott, a télen gyakori mínusz 50-60 fokot nem lehet a „valahogy majd lesz” alapon túlélni. Amikor a központosított fűtésrendszer megszűnt egy adott településen, az itt addig tömbházakban élőknek távozniuk kellett.
A világ vége
A világutazó lelkész hangsúlyozta, őt is elsősorban az sarkallta erre az útra, hogy megismerje az egykori Gulág-táborok helyszíneit, de mint mellékes tényt megemlítette, hogy már gyerekkorában érdekelték a kalandos utazások, kíváncsi volt a mesebeli „világ végére”, mely világ végét ezúttal neki a képzeletben Magadan jelentette, a távoli keleten: az Ohotszki-tenger partján fekvő város, melyen túl már nem lehet menni, szárazföldön legalábbis nem.
– Keveseknek adatik meg, hogy egy ilyen útra társat találjon magának. Nekem szerencsém volt – jegyezte meg.
A 22 éves Dávid azért is volt jó választásnak bizonyult, mert a 25 éves terepjárót, melyen útnak indultak, bizony néha javítani, ellenőrizni is kellett, és ki lett volna erre a feladatra alkalmasabb egy tanuló autómérnöknél! A több ezer kilométeres úton szerencsére nem akadt nagyobb baj az öreg Toyota Land Cruiser-rel.
A csabai kolbász híre
A beszámolóból kiderült, jól tették az utazók, hogy az út előtt fél évig oroszul tanultak, hiszen az átszelt országokban, melyek javarészt volt szovjet tagköztársaságok, angol- meg francianyelv-tudással semmire sem mentek volna.
– Nyílt, befogadó, barátságos emberekkel találkoztunk, de őket nem érdekli Európa. Javarészüknek a magyarokkal kapcsolatban csak a csabai kolbász meg a piros csuklós Ikarusz buszok jutottak eszükbe, ennyit tudtak rólunk – mondta.
– A szibériai embereknek a mostoha körülmények ellenére ez az otthon valóban az otthonuk, nem akarják azt elhagyni. Alapvetően jó emberek, segítenek, ha kell. A világ egy nagy család, én más emberként, számtalan élettapasztalattal gazdagodva tértem haza. Nem az számít, hogy ki milyen nemzetiségű, hanem csak jó és rossz emberek vannak a világon – összegezte előadását a világutazó lelkész.
Fotók: Biró István
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!