A csillag fénye felé

Gyönyörű környezetben találtak ideiglenes otthonra az illyefalvi KIDA Alapítvány kombinált művészetterápiás foglalkozásaira járó gyerekek munkái: a dálnoki Gaál-kúriában vasárnap délután nyitották meg A természet meséje címmel azokból összeállított kiállítást.

Farkas Imola

2021. december 21., 00:052021. december 21., 00:05

– A Közösségért Alapítvány, amely 2012-ben vásárolta meg az épületegyüttest – a kúria oldalfalán elhelyezett kőtábla tanúsága szerint 1844 óta áll, Gál Miklós és Imre Julianna építtette – négy társadalmi felelősségvállalási programot szervez a MOL Románia támogatásával, ezek egyike a Gyermekgyógyító program. Ez civil szervezetek különleges nevelési igényű gyerekek számára nyújtott művészet- vagy élményterápiás foglalkozásait karolja fel – vezette fel az eseményt a házigazda szerepében András Imre, az Közösségért Alapítvány elnöke. Kovászna megyéből a 13 esztendő alatt 5 szervezet nyert támogatást, összesen 250 ezer lej értékben, legutóbb a KIDA Alapítvány.


– A pályázat megvalósításának záróeseményén a gyerekek muzsikája, a rajzaik olyan hatással voltak ránk, hogy azt szerettük volna, ha nem csak Illyefalván láthatók, így született meg az ötlet, hogy a kúria is befogadja a kiállítást az erre járók örömére. A Közösségért Alapítvány célja az is, hogy a különleges igényű gyerekekkel foglalkozó segítők is gazdagodjanak, ne kimerüljenek, áldozatot hozzanak, hanem többek lehessenek az együttlétek révén – emelt ki egy fontos szempontot.


A KIDA Alapítvány Pető Fejlesztő- és Képzőközpont művészetterápiás programja keretében a gyerekek varázslatos világokba látogattak el: adott témák mentén, különböző technikák kipróbálásával engedték szárnyalni kreativitásukat. Az így született munkák szépen, természetesen illeszkednek jelenlegi környezetükbe, következő állomásuk a tervek szerint Kolozsváron, a sétatéri Kaszinó patinás épületében lesz. De addig is, a dálnoki kúria kapui nyitva állnak az érdeklődők előtt, András Imre felvetette azt is: a helyi iskola tanulói csoportosan látogathatnák, rendhagyó történelemóra keretében beleshetnének abba, hogyan éltek ezek között a falak között az elődök, és hogyan él tovább a múlt.


– A föld ölelkezett az éggel, amikor az itt látható munkák megszülettek – fogalmazott Kovács Erzsébet, a KIDA Alapítvány munkatársa, aki a gyerekekkel együtt az advent hangulatába illeszkedő kis zenés műsorral is készült. A kiállított képek születése kalandos volt: jártak vízi világban, felemelkedtek a csillagokig, kísérleteztek agyaggal, megfestették önmagukat mesehősökként is. Ezeket a színben, anyagban megfogalmazott érzéseket, hangulatokat örökítik meg a falakon látható, illetve itt-ott elrejtett, kincsvadászatra is csalogató munkák.


A természet meséit a következő kis alkotók álmodták meg: Balázs Petra, Barta Hanna, Barta Janka, Berde Anna, Kerekes Patrik, Németh Kristóf, Sebestyén Tas, Sebestyén Panna, Sánta Zselyke, Sánta Soma, Kolcz Bernadett, Zelenák Sára, Zelenák Dávid, Székely Szilvia Renáta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés