
Az igazságügyi minisztérium épülete előtt tüntetett szerdán a Publisind szakszervezeti szövetség többtucatnyi képviselője.
2021. január 20., 15:512021. január 20., 15:51
A - többek között - a helyi és központi közigazgatásban, a szociális ellátás terén, valamint az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézményeknél dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szövetség a közalkalmazotti bérek terén tapasztalt méltánytalanságok megszüntetését, az egységes bértörvényben előírtak alkalmazását és a minimálbérnek a fogyasztói árak növekedésével arányos emelését kérik.
A szakszervezeti tagok tiltakoznak a bérek és pótlékok befagyasztása ellen is, ugyanakkor sérelmezik, hogy bár a kormány kilátásba helyezte a közalkalmazottaknak megítélt pótlékok felülvizsgálatát annak megállapítására, hogy ezek közül valamennyi indokolt-e, nem nem hívták őket egyeztetésre a téma kapcsán.
"Nem tudom, hogy valós párbeszéd hiányában miként fogják megállapítani, mely pótlékok indokolatlanok" - fogalmazott a Publisind alelnöke, Cătălin Trăistaru.
Hozzátette, a közalkalmazotti bérek "nem olyan magasak, mint ahogy az a médiában megjelenik", számos ágazat esetében a pótlékok kompenzálják a rossz munkakörülményeket. "A pótlékok megszüntetése fizetéscsökkentést, az emberek jövedelmének csökkentését jelentené" - nyomatékosította Trăistaru, aki szerint a kormány elbocsátásokra készül a közszférában.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!