Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. december 22., 00:052021. december 22., 00:05
„Tudatában lévén annak, hogy a mai emlékezetpolitikai fejlemények mögött valójában tisztázatlan politikai és történelemhamisítási szándékok húzódnak meg, fontosnak tartom leszögezni, hogy a rendelkezésünkre álló bizonyítékok, tanúvallomások és dokumentumok szerint az 1989-es romániai forradalom kitörésének hiteles dátuma: december 15.” Tőkés László református lelkész fogalmazott így, az általa Temesváron kiváltott láncreakció 32. évfordulóján tartott konferencián.
Alátámasztom a Püspök úr kijelentését, és ezt a Romániában egykor dühöngő kommunista diktatúra azóta is megfigyelés alatt tartott üldözöttjeként teszem. Valamint az 1989. december 22-én Sepsiszentgyörgyön is kirobbant rendszer- és Ceaușescu-ellenes lázadás cselekvő résztvevőjeként. Mi, a feketelistán lévők ugyanis a Szabad Európa és Kossuth Rádió csatornáin titokban figyelemmel kísértük az eseményeket, hiszen az életünk múlott azon, hogy milyen fordulatot vesznek. A változások után pedig temesvári rokonaink és ismerőseink a szemtanú és szenvedő alany hitelességével meséltek a borzalmakról, amelyeknek részeseivé váltak. A tények ismeretében tiszta lelkiismerettel kijelenthetem tehát, hogy a Ceaușescu uralmát 1989 decemberében megdöntő népfelkelés Temesvárról indult, és a szikrájának Tőkés Lászlót kell tekinteni. A Securitate és az utódjának mondható SRI által terjesztett hamis híresztelések ellenére is.
Tőkés László volt az a személy, aki halált megvető bátorsággal ország-világ előtt lerántotta a leplet Ceaușescu népnyúzó és magyarellenes politikájáról, és fenyegetésekkel, valamint fizikai bántalmazással sem tudták az állításai visszavonására kényszeríteni. Tőkés László volt az a református lelkész, aki köré kezdetben hívei, majd a temesvári magyarok tömörültek. Tőkés László volt az a karizmatikus egyéniség, aki példájával elől járva egységet teremtett románok, magyarok, németek, szerbek között, és egy táborba állította őket. És Temesvár volt az a város, amely egymaga szembeszállt, majd napokon keresztül dacolt a diktatúrával. Az a város, amelyet a felugató gépfegyverek lövedékei és félelmetesen dübörgő tankok sem tudtak térdre kényszeríteni. Az a város, amely jelenleg is kiáll a történelmi igazság és a román–magyar megbékélés mellett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!