
A korábbi évekkel ellentétben, amikor az unitárius egyház szervezett házasság heti programot Sepsiszentgyörgyön, idén az önkormányzat támogatásával és az összes keresztény egyház összefogásával zajlanak az események, melyek a házasfelek kapcsolódását, a családok egységét kívánják erősíteni.
2022. február 10., 00:052022. február 10., 00:05
Így február 12-vel kezdődően a város minden templomában lesznek nyitó és záró istentiszteletek, az előadásokat, interaktív programokat mindig más egyházközség fogadja be. Az ezeken való részvétellel kétszer lehet nyerni: egyszer lelkileg-szellemileg, sorsolás után pedig testileg is kellemes dolgokat (mint wellness-hétvége, borkóstoló, páros vacsora stb.)
Szombaton, február 12-én a belvárosi református templomban műhelymunkát és szakmai konferenciát szerveznek, amelyen bemutatják azokat a családsegítő intézményeket, amelyekhez a házasság stabilitását kikezdő helyzetekben lehet fordulni. Ugyanakkor cél az is, hogy közelebb hozzák egymáshoz a civil szervezeteket, önkormányzatot, egyházakat és politikai döntéshozókat, hogy jó gyakorlataikat, módszereiket, tapasztalataikat megosszák és továbbiakat is kitaláljanak.
Február 13-án, vasárnap, a házasság világnapján az istentiszteletek után leleplezik a főtéren Németh László képzőművész kötődésről készült alkotásait, 18 órától a belvárosi református templomban Lőrinczi Dénes mutatja be Szerelmes képeslapok a Nagy Háborúból című, frissen megjelent könyvét. 14-én a Gyöngyvirág utcai református templomban tartják meg a házasság hetének nagy sikerű előadói, Balázs Réka és Papp Adolf családterapeuták a Maradjunk együtt? Zsákutca? Újratervezés? című előadásukat. Kedden a Krisztus király templomban vetítik a Három emelet című olasz-francia vígjátékot. Szerdán a Mácsafej együttes lemezbemutató-koncertjén, melyet az unitárius templom fogad be, közreműködnek Korodi Janka és Kolcsár József színművészek is, illetve köszöntőbeszédet mond Vargha Fruzsina alpolgármester. Csütörtökön a szemerjai református templomra kerül a sor, ahol Dérer Zsolt református lelkipásztor, házassági tanácsadó, író értekezik a sikeres és boldog házasság kulisszatitkairól. De pénteken az evangélikus templomban hús-vér, a közelünkben élő, a „lehetségest” bizonyító házaspárokat is lehet kérdezni a hallgatóknak is, miután Pál Tünde pasztorálpszichológus és Kovács István unitárius püspök kifaggatta őket harcaikról és jó pillanataikról egyaránt. Erre a programra az evangélikus templomban kerül sor. Szombaton a keresztény hitben élő házaspárokat a házasság ösvényén való imasétára és elcsendesedésre invitálják a vártemplomban Bucsi Zsolt, Marosi Tünde, Müller Lóránt és Péterfi Ágnes lelkészek. Mindenki társával együtt sétálja végig a Vártemplom udvarát, nem kíséri más őket, csak Isten. Ezt követően a résztvevők egy állófogadáson ismerkedhetnek egymással. Február 20-án, vasárnap istentisztelettel zárul a Házasság hete, melyen megáldják a házaspárokat.
***
A rendezvény fővédnöke Vargha Fruzsina alpolgármester. Belépéskor oltási igazolást nem kell felmutatni, de kérik a közegészségügyi szabályok betartását.
Szombat, február 12.
Helyszín: Belvárosi Református Egyházközség
Házigazdák: Marosi Tünde, Marosi Árpád, Pap Attila lelkészek
14.30: Műhelymunka a házasságokért, családokért-szakmai konferencia
14.30–15.00 Érkezés, regisztráció
15.00–15.05 Megnyitó: Pál Tünde pasztorálpszichológus, a Hármas Kötél Családközpont és a sepsiszentgyörgyi Házasság Hete Mozgalom koordinátora
15.15–15.10 Köszöntő: Péterfi Ágnes unitárius lelkész, dr. Kondor Ágota római katolikus vallástanár, egyetemi adjunktus önkormányzati képviselő
15.15–15.35 A Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium családügyi intézkedései, pályázatai, melyek révén támogatja a családbarát közgondolkodás népszerűsítését, a házasság és a család értékének felmutatását támogató programokat – Makkai Péter államtitkár (online)
15.35–16.00 A házasság mint a család és a társadalom alappillére – Lakatos Csilla PhD klinikai szakpszichológus, családterapeuta, lelkész (online)
16.20-17.20 A jelenlevő szervezetek, mozgalmak bemutatkozása egyenként 5 percben
17.30–17.50 Az azonos területeket képviselő szervezetek kiscsoportos beszélgetése
18.00: Könyvbemutató: Balogh Klára, Hézser Gábor, Krasznay Mónika: Beszélgetések a családról. Gondolatok, tapasztalatok, kérdések a családterápiáról és lelkigondozásról (online). A könyv a helyszínen megvásárolható.
18.45–18.50 Zárszó
Vasárnap, február 13., a házasság világnapja
11.00: Nyitóistentiszteletek a belvárosi református, az evangélikus, a Gyöngyvirág utcai református, a Krisztus király, a szemerjai református, az unitárius egyházközségek gyülekezeteiben. A vártemplomi gyülekezetben a nyitóistentiszteletet 10.30-tól tartják.
12.30: Odaajándékozás által válok leginkább önmagammá. Németh László képzőművész kötődésről készült alkotásainak leleplezése a főtéren. Megnyitóbeszédet mond: Kondor Ágota városi tanácsos, mentálhigiénés szakember, Pál Tünde pasztorálpszichológus, Incze Zsolt református esperes, lelkész.
Helyszín: Belvárosi Református Egyházközség
Házigazdák: Marosi Tünde, Marosi Árpád, Pap Attila lelkészek
18 óra: Lőrinczi Dénes Édes emlék. Szerelmes képeslapok a Nagy Háborúból című, frissen megjelent könyve bemutatójának
Hétfő, február 14.
Helyszín: Gyöngyvirágutcai Református Egyházközség
Házigazdák: Bancea Gábor, Hegyi István református lelkészek
18 óra: Maradjunk együtt?! Zsákutca?! Újratervezés!? Balázs Réka és Papp Adolf családterapeuták előadása
Kedd, február 15.
Helyszín: Krisztus Király Katolikus Egyházközség
Házigazda: Takó István római katolikus plébános
18.30: Filmvetítés: Három emelet, olasz–francia vígjáték, dráma, 117 perc
Szerda, február 16.
Helyszín: Unitárius Egyházközség
Házigazdák: Péterfi Ágnes, Benczédi Zsófia unitárius lelkészek
18 óra: A Mácsafej lemezbemutató-koncertje Korodi Janka és Kolcsár József színművészek közreműködésével: Olyan vagy… Köszöntőbeszédet mond Vargha Fruzsina alpolgármester, a rendezvény fővédnöke
Csütörtök, február 17.
Helyszín: Szemerjai Református Egyházközség
Házigazdák: Incze Zsolt, Müller Lóránd református lelkészek
18 óra: Dérer Zsolt református lelkipásztor, házassági tanácsadó, író: A sikeres és boldog házasság kulisszatitkai
Péntek, február 18.
Helyszín: Evangélikus Egyházközség
Házigazdák: Zelenák József, Végh Nimród evangélikus lelkészek
18 óra: Páratlan Párok – őszintén a házasságról. Meghívottak beszélgetése a házasságukról, a házasságot szétzilálni látszó, nehéz, embert próbáló pillanataikról, valamint a boldog, a felemelő, a házasságot megerősítő, új perspektívákat nyújtó tapasztalataikról, és arról is, hogyan lehet együtt maradni. Beszélgetésvezető: Pál Tünde pasztorálpszichológus, Kovács István unitárius püspök
Szombat, február 19.
Helyszín: Vártemplom
Házigazdák: Dénes Előd, Dénes Katinka, Bucsi Zsolt Tamás református lelkészek
16 óra: Séta a házasságunk ösvényén – imaséta a vártemplom udvarán Bucsi Zsolt, Marosi Tünde, Müller Lóránt és Péterfi Ágnes lelkészekkel. Alkalom az elcsendesedésre, az egymással, önmagunkkal és Istennel való találkozásra.
Állófogadás, beszélgetés.
Vasárnap, február 20.
11 óra: Záró istentisztelet, házaspárok megáldása
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!