
Hétvégén huszadik alkalommal – ugyancsak a helyi értékekre fektetve hangsúlyt – szervezték meg az illyefalvi Illés-napokat, ahol több száz személy megfordult.
2017. július 24., 00:282017. július 24., 00:28
Hétvégén huszadik alkalommal – ugyancsak a helyi értékekre fektetve hangsúlyt – szervezték meg az illyefalvi Illés-napokat, ahol több száz személy megfordult.
Henning Emese főszervező elmondta, idén először tíz csapat részvételével indították el az Illés-vándorkupa nevet viselő kispályás labdarúgó-bajnokságot, amelynek Pichler Béla volt a programfelelőse. A mérkőzések alatt elfáradt focistáknak a helyi Veress László jóvoltából finom ebéddel is kedveskedtek.
A településnapok kiemelt rendezvénye, újdonsága volt a szombaton megrendezett gyermekügyességi versenysorozat: helyi fiatalok állították össze, a kvíztől a kötélhúzáson át az akadályversenyig terjedő játékokat.
A kicsikkel Ungurán Tünde foglalkozott, játékkal lopta be a mesébe a mozgást, a verset, továbbá Ungurán Károly volt a kvíz-mester, Kiss Zoltán Ferenc és Bartha Katinka a mozgásos vetélkedőket irányította, illetve Molnár Zsuzsa a játékok lebonyolításában segédkezett. A gyerekeknek vasárnap Evilági-koncerttel is kedveskedtek.
– Igyekeztünk idén is minden korosztálynak, ízlésnek megfelelni. A vásárban csak kézművesek kínálták portékáikat: egyetlenegy stand jelentett kivételt, ezt azért támogattuk, mert egy helyi vállalkozó volt jelen árujával – összegzett a főszervező.
A szórakozást a Retro Roll, Zöldi Lara, Szőcs Renáta, illetve az Exit Rock Band biztosította.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!