
A sport, a rendszeres testmozgás minden életkorban javallott, ám gyermekkorban kifejezetten hasznos. A kedvező élettani hatások mellett számtalan előnye van a fegyelemre és kitartásra nevelő sporttevékenységnek.
2017. július 06., 00:132017. július 06., 00:13
A sport, a rendszeres testmozgás minden életkorban javallott, ám gyermekkorban kifejezetten hasznos. A kedvező élettani hatások mellett számtalan előnye van a fegyelemre és kitartásra nevelő sporttevékenységnek. Természetesen számtalan sportág közül lehet választani annak függvényében, hogy mi tetszik jobban a gyereknek, vagy éppen melyikben bizonyul tehetségesnek, de az is lényeges szempont, hogy ki csapatjátékos és ki magányos típus. Most épp a kosárlabda előnyeire hívjuk fel a figyelmet, kilenc indokot felsorakoztatva eme labdajáték mellett. Az érvek többsége azonban majdnem mindenik sporttevékenységre rávonatkoztatható.
A kosárlabda gyors, sokmozgásos sportág, rengeteg futással, ugrással, cselezéssel, passzolással és dobással. Amennyiben gyermekünk nem érdeklődik a sportok iránt, az olyan problémákkal is együtt járhat, mint az unalom, a lustaság és a túlsúly. Ha tenni szeretnénk ez ellen, a kosárlabdázás egy remek megoldást jelenthet, hiszen a rendszeres testmozgással kiküszöbölhetjük mindezt.
Mivel ez a sport gyors mozgással jár, igénybe veszi az egész testet, az izmokat és a végtagokat, így kiválóan segíti a karok, a combok vagy a vádlik különböző izomcsoportjainak növekedését. A kamaszodó fiúk számára különösen fontos az izmaik fejlesztése, de ugyanúgy a lányok is nagy előszeretettel formálják alakjukat minél sportosabbra.
Nemzedékek óta hallhatjuk, hogy aki kosarazik, nagyobb eséllyel nőhet magasabbra. Értelemszerűen elsősorban a genetika az, ami meghatározza, hogy ki milyen magas lesz, de a kosárlabda is hozzájárul a növekedéshez. A testmozgás és annak gyakorisága illetve minősége, továbbá a rengeteg ugrómozdulat tudományosan bizonyítottan elősegíti a fejlődésben lévő gyermekek növekedését.
A labdával a gyűrűbe találni hatalmas koncentrációt igényel. Hibátlan célzás és mérnöki pontosság szükségeltetik hozzá, melyeket csak kitartó gyakorlások árán sajátíthatunk el. A célzás és a precizitás fejlesztése olyan készség, amelyből gyermekünk egész életében rengeteget profitálhat.
Az összes sportághoz hasonlóan a kosárlabdának is megvannak a maga szabályai. Ha ezeket nem tartjuk be, az szankciókkal járhat. Ez egy tökéletes módszer arra, hogy gyermekünk tiszteletben tartsa a szabályokat és növelje benne a versenyszellemet.
Minden sportágnak megvannak a különböző stratégiai elemei, amelyekkel eredményesek lehetünk. A cselezési és passzolási technikák rendkívül stratégiai sporttá teszik a kosárlabdázást. Ez ismét egy olyan lényeges képességet fejleszt, amely gyermekünk számára egész életében hasznos lesz.
A kosárlabda egy csodálatos sport, amely megtanít csapatban gondolkodni és játszani, így a társainkkal együttműködve győztes stratégiát érhetünk el. Igazi összeszokott csapatként játszani a legjobb módja annak, hogy megbecsüljük és értékeljük a csapatszellemet.
8. Segít új barátokra lelni
Gyakran hallhatjuk gyermekeinktől: „Nincsenek igazi barátaim”. Ez történik, ha a gyerek egész nap otthon ül, elzárkózik a külvilágtól, nem sportol, és nem vesz részt szabadtéri foglalkozásokon. Egy csapatnak a tagjává válni (különösen ha az egy kosárlabda csapat) nagyszerű dolog, hiszen életre szóló barátságok köttethetnek.
Minden alkalommal, amikor gyermekünk egy-egy dobásból betalál a gyűrűbe, fokozatosan növeli a magabiztosságát. A fejlődés folyamatossá válik, a labda egyre inkább engedelmeskedni fog neki, amely további önbizalommal vértezi fel, pozitív hatásokat kiváltva személyiségében.
Forrás: sportstg.com
Július 11–16. között zajlik Sepsiszentgyörgyön az Equites Egyesület által szervezett V. Kosársuli, 10–18 éves lányoknak, illetve 10–14 éves fiúk számára. A benevezés lezárult, összesen 121 gyerek jelentkezett a táborba, amely abszolút rekordnak számít, tavaly például 80 résztvevővel zajlott a képzés. A szervezők tájékoztatása szerint két szerb, három magyarországi és nyolc helybeli edző irányítása alatt, napi két edzéssel mélyíthetik el kosaras tudásukat a jelentkezők.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!