25 évvel a Transzközép után

A transzilvanizmustól túlfűtött erdélyi – de nemcsak – magyar irodalmi életet felrázó Transzközép-kiáltvány 25. évfordulójára emlékezett meg a mozgalom két atyja, Orbán János Dénes és Sántha Attila költők Tusványoson. Az utóbbi a kiáltvány megfogalmazójaként próbálta megmagyarázni a heccnek szánt elméletet, amelyet sokan annyira komolyan vettek az akkori időkben, hogy tanulmányokat írtak róla.

A beszélgetést Orbán János Dénes költő indította, megmagyarázva a transzközép jogosultságának előzményeit: miszerint a rendszerváltás után Erdélyben irodalmi káosz uralkodott, és mindenki azt várta, hogy az erdélyi írók elővegyék azokat a műveket, amiket addig rejtegetniük kellett, de kiderült, ilyenek nem léteznek. Az akkori állapotok lefestéséhez Szőcs Géza költőt idézte, aki azt mondta: „az erdélyi értelmiségi előtt két út van: egyik az alkoholizmus, a másik meg járhatatlan.” A nemcsak a politikára jellemző zűrzavaron túllépve lassan kapott erőre az irodalmi élet, a néhai Bréda Ferencnek köszönhetően újjáalakult a Gaál Gábor Irodalmi Kör, a mostani Bretter György Irodalmi Kör, melynek köszönhetően egy új irodalmi társaság kezdte kinőni magát.
Az átütés 1993 júniusában történt, mikor megjelent a Nagy Transzközép szám a kolozsvári Echinox lapban Sántha Attila és Bréda Ferenc szerkesztésében. Ennek eredményeként Szilágyi István, a Helikon akkori főszerkesztője egy fióklapot (a Serény Múmia) ajánlotta fel ennek a művészeti irányzatnak, amelynek szerkesztője a kézdivásárhelyi Fekete Vince lett.
De mi is a Transzközép? – erre a kérdésre az előadás hallgatói is kereshettek választ (kisebb nagyobb sikerrel) a Kozma Attila színművész által felolvasott kiáltványból, amelyet elmondása szerint ő is csak a vége felé kezdett megérteni. Nem is csoda, hiszen olyan meghatározásokat tartalmaz, miszerint „a Transzközép egyszerre állít és tagad, egyszerre nem állít és nem tagad, hanem ott lebeg e fogalmak fölött, és középen áll. Középen, mert nem tud fehéren és feketén gondolkodni, hanem mindkettőben és egyikben sem. Nem tagadja a nyugati fejlődést, mint ahogyan nem igenli a keletit sem. Ezzel szemben ott áll valahol kelet és nyugat, de észak és dél között is.” A felolvasást követően Orbán János Dénes kifejtette, hogy ezt akár komolyan is lehetne venni, értelmezni is lehetne ezerféleképpen, de elsősorban egy paródiája akart lenni az akkori helyzetnek. Sántha Attila költő inkább a paródia paródiájának nevezte elméletét, ami talán így már komolynak is vehető, és úgy gondolja, valószínű ezért foglalkoztak annyian vele.
Tény, hogy a mozgalom elérte célját, az erdélyi magyar irodalmi élet felpezsdülni látszott, 1998-tól egy aranykorszak következett. Bár voltak klikkek, kisebb csoportosulások, de egy viszonylag konfliktusmentes időszak következett. Ebben a periódusban nagyon sok fiatal szerző indult el a pályáján, akiknek nagy része máig is jelen van és képviselteti magát. Orbán János Dénes úgy gondolja, „alá kell nyúlni a fiataloknak, vadászni kell rájuk.” Ezt tette sok évig a Bretter György Irodalmi Kör is. Ha hallott egy fiatal diákról, aki verseket írt, felkereste, megvitatta műveit, és segített az elindulásban.

Pilbáth Kincső