Riasztóan magas a helytelen táplálkozás és a rossz élelmiszer-ellátás következményeitől szenvedő gyerekek száma, írja az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden kiadott jelentésében.
2019. október 16., 12:462019. október 16., 12:46
A Gyerekek helyzete a világban 2019: gyerekek, élelmiszer és táplálás című jelentés szerint legalább minden harmadik öt éven aluli, azaz több mint 200 millió gyerek alultáplált vagy elhízott a világon. A hat hónap és két év közötti gyerekek kétharmada nem jut olyan táplálékhoz, ami ebben a kritikus időszakban elengedhetetlen lenne megfelelő fejlődésükhöz. Ez olyan súlyos következményekkel járhat, mint a kognitív képességek korlátozottsága, a tanulási nehézségek, a gyenge immunrendszer, a fokozott fertőzésveszély, de a táplálékhiány sok esetben akár halálos is lehet.
A riport átfogó elemzést nyújt a 21. században élő gyerekeket érintő alultápláltság különböző formáiról. A probléma három oldalról közelíthető meg: beszélhetünk a kevés mennyiségű táplálék miatt fellépő alultápláltságról, az alapvető tápanyagok hiánya miatt bekövetkező rejtett alultápláltságról, valamint a túlsúlyosságról. A jelentés szerint az öt év alatti gyerekek körében globálisan:
"Az elmúlt évtizedek technológiai, kulturális és társadalmi fejlődése ellenére szem elől tévesztettünk egy alapvető tényt: ha a gyermek rosszul eszik, rosszul él" – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. "Gyermekek milliói táplálkoznak egészségtelenül egyszerűen azért, mert nincs más választásuk. Változtatnunk kell azon, ahogy az alultápláltságról gondolkodunk, és ahogy reagálunk rá: nemcsak az a fontos, hogy egy gyerek eleget egyen, hanem az is, hogy megfelelő minőségű táplálékhoz jusson. Ez napjaink egyik legfontosabb közös kihívása."
Az UNICEF szerint a világon 340 millió gyerek "rejtetten éhezik", ami azt jelenti, hogy megfelelő mennyiségű kalóriát fogyaszt, de nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges mennyiségű ásványi anyagot és vitamint (főleg vasat, jódot, A- és C-vitamint), mert nem eszik elegendő zöldséget, gyümölcsöt és állati eredetű élelmiszert. A rejtett éhségnek súlyos fiziológiai következményei lehetnek a gyerekeknél: legyengül az immunrendszerük, látás- és hallásproblémák lépnek fel, illetve szellemi képességük is kárt szenvedhet.
Ennek a problémának a gyökere, hogy a helytelen táplálkozás és a rossz étkezési szokások már a gyerek életének legkorábbi szakaszában elkezdődhetnek. Bár az anyatejes táplálás életeket menthet, a hat hónapnál fiatalabb babák mindössze 42 százaléka kap kizárólag anyatejet, és egyre több gyereket etetnek tápszerrel. A tejalapú formulák értékesítése 72 százalékkal emelkedett 2008 és 2013 között az olyan magas- és közepes jövedelmű országokban, mint Brazília, Kína és Törökország, nagyrészt a tápszereket népszerűsítő marketing következtében, valamint a szoptatás elősegítése érdekében tett rendelkezések és programok hiánya miatt.
Mivel a gyermekek hozzátáplálása hathónapos kor körül kezdődik, túl sokan kezdik már ilyenkor rosszul táplálni gyereküket, írja a jelentés. A hat hónap és két év közötti gyermekek közel 45 százaléka például semmilyen zöldséget vagy gyümölcsöt nem fogyaszt, 60 százalékuk pedig nem eszik tojást, tejterméket, halat vagy húst.
A helyzetet tovább rontja, hogy minél idősebbek a gyerekek, annál könnyebben férnek hozzá egészségtelen élelmiszerekhez, gyorséttermi ételekhez és cukros üdítőkhöz, nagyrészt a reklámok és marketing, valamint az ultrafeldolgozott élelmiszerek bőséges választéka miatt, nagyvárosokban és vidéken egyaránt. A jelentés rámutat, hogy
Az alultápláltság minden formája elsősorban a legszegényebb és a legmarginalizáltabb közösségekben élő gyerekeket érinti. Az alacsony jövedelmű háztartásokban csak minden ötödik hathónapos és két év közötti gyerek folytat az egészséges fejlődéshez szükséges sokszínű, kiegyensúlyozott étrendet. A túlsúlyosság jellemzően több mint kétszer olyan gyakori a szegényebbek között, mint a gazdagabbaknál, még az olyan magas jövedelmű országokban is, mint például az Egyesült Királyság.
Az UNICEF sürgős cselekvésre buzdítja a világ vezetőit, a kormányokat, a magánszektort, az adományozókat, a szülőket, családokat és az üzleti élet szereplőit, hogy segítsék a gyermekek egészséges fejlődését:
(Index)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!