A Dunaújvárosi Dab.Docler lesz a HSC Csíkszereda ellenfele a jégkorong MOL Liga döntőjében. Az újvárosiak 3–1-es összesítéssel nyerték a Miskolci Jegesmedvék elleni elődöntős párharcot.
2013. március 07., 22:032013. március 07., 22:03
2013. március 10., 12:542013. március 10., 12:54
Az anyaországi csapatok csütörtök esti mérkőzésén:
Miskolci Jegesmedvék – Dunaújvárosi Dab.Docler 1–2 – hosszabbítás után, aranygóllal (1–0, 0–1, 0–0, 0–1). Gólszerzők: Justin Smith (15. perc), illetve Azari Zsolt (40.) és Nagy Richárd (63.). A párharcot az újvárosiak nyerték 3:1-es összesítéssel (7–2, 2–4, 4–1 és 2–1).
A másik ágon a HSC Csíkszereda sörpréssel, 3–0-s összesítéssel nyerte a párharcot, a csíkiak hazai pályán 5–3-ra és 7–0-ra, idegenben pedig 4–1-re győzték le az Érsekújvári HC Mikron együttesét.
A négy győzelemig tartó MOL Liga-döntő a tervek szerint kedden, március 12-én rajtol Dunaújvárosban.
A Dunaújváros – Miskolc párbaj egyben magyar bajnoki döntő is volt, így győzelmével története során ötödször lett bajnok a Dunaújvárosi Dab.Docler. Az újvárosi együttes legutóbb 2002-ben ünnepelhetett bajnoki címet, előtte 2000-ben, 1998-ban és 1996-ban végzett az élen.
szóljon hozzá!