A Gyergyószentmiklósi Progym fiatal csatárának, Csergő Hunornak mindenből kijutott az elmúlt szezonra: a jó teljesítmény mellett sérülések árnyékolták be a tehetséges játékos idényét. Portálunknak elmondta, a megszerzett bronzérem mindent kárpótolt, mindemellett pedig még több dologra is kitért a gyergyói csapat nyolcvanhetese.
2014. április 14., 16:582014. április 14., 16:58
„Későn kezdődött a szezon, így hétvégenként három mérkőzést játszottunk, ami bizony nem volt egyszerű. Egész héten spórolni kellett az energiával, figyelni kellett, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk a meccseken, mindezt pedig úgy, hogy a csapat nagy része dolgozott a játék mellett” – kezdte mondandóját Csergő, majd néhány gondolat erejéig értékelte az elmúlt idényt.
„Az elején az volt a célkitűzés, hogy bekerüljünk a rájátszásba, ami sikerült is. A továbbiakban el kellett hinnünk, hogy jobbak vagyunk a Steauánál, többek között ennek is köszönhető a bajnoki bronzérem megszerzése. Mindemellett az odaadás, az összetartás és a csapaton belüli nagyszerű hangulat is közrejátszott, még az edzések is élvezetesek voltak. Az új játékosok érkezése egészséges versengést hozott a csapatba, minél keményebben dolgoztunk, annál jobban tudtunk teljesíteni a mérkőzéseken. Mindez az edzőnk fáradtságos munkájának köszönhető, aki még éjszaka is a taktikán dolgozott, majd minden egyes játékosnak elküldte azt, hogy átnézhessük a következő edzésre” – mondta.
Egyértelműen érezni lehetett, hogy a Progym játékosai nem csak fizikálisan, de mentálisan is fel vannak készítve a mérkőzésekre, Csergő pedig elmondta, ezt is az edzőnek kell megköszönni. „Az edző végig megpróbált rendet tartani a csapaton belül, szigorúság volt, ami újdonságnak számított az utóbbi évekhez képest. A jó hangulat, valamint az egymás iránti kölcsönös tisztelet kovácsolt össze bennünket” – fejtette ki.
A szemnek is tetszetős összhang uralkodott a pályán Csergő, valamint az ukrán légiós Kiricsenko között. A fiatal gyergyói csatár elmondta, hogy a jó kapcsolat nem csak a jégen, hanem azon kívül is megvolt kettejük között. „Sok időt töltöttünk együtt az ittléte alatt, rendkívül gyorsan összebarátkoztunk. Őszintén, minden mérkőzésen legalább egyszer össze is vesztünk, de mindez csak néhány percig tartott. Ahogy lejöttünk a jégről, el is felejtettük az összetűzést, vagy megbeszéltük azt” – mondta.
A játékos több sérülést is elszenvedett a szezon folyamán, a galaci eset után hosszabb időre is a palánk mellé kényszerült a fiatal csatár. Megjegyezte, ahogy Nagy Levente csapatkapitánynak, úgy neki is nagyon nehéz volt a tehetetlenség. „Nehéz volt túltennem magam rajta, hogy nem segíthetem a csapatot, így mindent elkövettem, hogy a lehető leggyorsabban fel tudjak épülni. A második sérülés után ráccsal kellett játszanom, ami eleinte kicsit zavart, de aztán hozzászoktam, és már nem okozott gondot” – mesélte.
Ahogy az eddigi összes játékos, akivel interjút készítettünk, úgy Csergő Hunor sem hagyta szó nélkül a szurkolók teljesítményét. Elmondta, nélkülük nem sikerült volna a harmadik hely megszerzése. „A csapat nevében szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak. Soha nem hallottam még hasonló szurkolást a gyergyói közönségtől, mint ebben az idényben” – jegyezte meg.
A jövőt tekintve – elődeihez hasonlóan – Csergő is a keret megtartásáról, valamint a műjégpálya felújításáról beszélt. „Fontos, hogy megmaradjon ez a keret, néhány játékossal kibővítve. Mindemellett szükség van egy kemény, magas szintű nyári felkészülésre, de nagyon fontos, hogy megtörténjen a beígért pályafelújítás is” – emelte ki.
szóljon hozzá!