Fotó: Kristó Róbert
Ötvenszázalékos mérleggel zárta a felvidéki felkészülési tornát a HSC Csíkszereda jégkorong együttese. A csíki hokisok legyőzték Liptószentmiklós és Eperjes együttesét, de vereséget szenvedtek Poprád és Nagymihály csapatától.
2013. augusztus 21., 17:452013. augusztus 21., 17:45
2013. augusztus 22., 08:322013. augusztus 22., 08:32
A szlovákiai edzőtábor utolsó mérkőzésén, a fárasztó felkészülési időszak lezárásaként a HSC négygólos vereséget szenvedett Nagymihály csapatától. A szlovák első ligában (második vonal) szereplő gárdával csak az első játékrészben volt partiban a csíki gárda, azt követően a hazai csapat akarata érvényesült. Az előző, Eperjes elleni mérkőzést követően további játékosok dőltek ki a sorból, további játékosok nem tudtak jégre lépni gyomorrontás miatt, sőt, még Gál Sándor vezetőedző sem tudott helyet foglalni a cserepadnál. A csíki csapat ezúttal is csak három sorral tudott kiállni. A harmadik sorban három hátvéd lépett jégre.
„Csupán az első harmadban voltunk partiban a Nagymihály ellen. Utána teljes mértékben visszaesett a játékunk. A hosszú felkészülést követően a mérkőzést nem bírtuk, elfáradtunk. Minden mérkőzésünkön más sorokkal játszottuk. A sorokat minden mérkőzésen kevertük, sok mindent kipróbáltunk. Letisztult a kép bizonyos szempontokból. Reméljük, hogy a MOL Liga rajtjára megygógyulnak, felépülnek a beteg játékosok\" – értékelt ifj. Antal Előd másodedző a mérkőzést követően.
Az eredmény: Dukla Michalovce–HSC Csíkszereda 6–2 (1–0, 2–0, 3–2). A csíki csapat gólszerzői: Moldován Ervin és Tranca Dániel. A Nagymihály elleni mérkőzésen a HSC színeiben a következő játékosok léptek jégre: Kozuch (Ruczuj) – Bors, Nagy I., Tranca, Becze, Bíró Ottó – Góga, Hruby, Moldován, Molnár Zsombor, Mihály Ede – Salló, Gecse, Flinta, Rokaly, Farkas.
A felvidéki torna korábbi eredményei: HSC Csíkszereda–Liptószentmiklósi HK 2–0, HK Poprád–HSC Csíkszereda 5–1 és HSC Csíkszereda–Eperjes 5–4 (szétlövések után). A Poprád a szlovák extraligában, a Liptószentmiklós, az Eperjes és a Nagymihály pedig a szlovák 1. Ligában (második vonal).
szóljon hozzá!