Szőcs Lóránt

Szőcs Lóránt

Kormánnyal bukott a MOGYE-ügy

Az Ungureanu-kabinettel együtt a MOGYE magyar tagozatának ügye is elbukott, az RMDSZ pedig öngólt rúgott.

Rédai Attila

Rédai Attila

Soha ilyen jó dolgunk nem volt, mint most

Én azt mondom: soha a büdös életben ilyen jó dolga magyar embernek a Kárpát-medencében nem volt, mint most.

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Már megint a sezlont dobálják ki

A jó öreg Kohn bácsi megmondta volt – ha nem megy a kupleráj, nem a sezlont kell kidobni, hanem a kurvákat.

Fancsali Attila

Fancsali Attila

Aki nem akar az nem tárgyal

Míg egy évvel ezelőtt három párt egy lélek, addig most három párt, legkevesebb két lélek – persze megyei és megyeközponti szinten is.

Rédai Attila

Rédai Attila

Milyen sajtót érdemelnek a székelyföldiek?

Minden társadalomnak olyan sajtója van, amilyet megérdemel.

Rédai Attila

Rédai Attila

Történet téli havazással és a csíki pityókával

Csak állok és bámulok. Ugyanis hat kamionnyi segélyszállítmányt küldött Hargita megye hétfő délután „a behavazott” Vrancea megyébe.

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Segíts magadon...

Követelik a segítséget, de maguktól egy lépést nem tennének a hóba szorultak.

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Légyott a lerben

Itt van mindjárt a büntetésvégrehajtás sután megreformált, kétbalkezes, erős felindulásból, gondatlan hanyagsággal elkövetett rendszere.

Rédai Attila

Rédai Attila

Üzenünk magunknak, egymásnak

Remélem, nem akartok jönni tüntetni a magyar kormány mellett – szólt hozzá a Székelyhon új Facebook-oldalához hétfőn egy bizonyos Perge Attila.

Fancsali Attila

Fancsali Attila

Tiltakozás és verekedés

A Kárpátokon innen nehéz elképzelni, miért nem tudnak az emberek „nyugodtan” tüntetni.

Rédai Attila

Rédai Attila

Növekvőben a jogvédő faktor

A nemzeti kártya napról napra értékesebb lesz a különböző pártok, szervezetek, politikusok, potentátok kezében.

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Kutyául játszadoznak az Alkotmánnyal

Lassan ébredeznek a honatyák, ha Alkotmányt sértő jogszabályokat fogadnak el.

Fancsali Attila

Fancsali Attila

Vérlázító – a székelyek eléneklik a székely himnuszt...

Nem is olyan régen az ország vezető hírtévéjének még ez volt a mottója: nevüket nem vállaló hírforrásokra nem lehet híranyagot építeni. Úgy néz ki, kínjukban – és nem utolsó sorban, hogy utolérjék a bulvárlapokat – bármit vezető hírként tálalnak.

Papp Előd

Papp Előd

Búcsú barátomtól, Borbély Ernőtől

Hozzád szólok, kedves Ernő barátom, pedig már nem hallod szavaim.

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Megmozdult az egész Székelyföld

Érkeznek a felajánlások a kilakoltatásra „ítélt” család számlájára.

Kincses Elemér

Kincses Elemér

Az árulás matematikája

Bevallom, soha nem volt erősségem a matematika. Én eddig úgy tudtam, hogy 27 (huszonhét) több, mint 24 (huszonnégy). Egészen a múlt hét végéig.

Fancsali Attila

Fancsali Attila

A tömegközlekedés rajongója vagyok

Rengeteg kívánnivalót hagy maga után a marosvásárhelyi tömegközlekedés. Szemetes buszok, amik ráadásul csak enyhe túlzással nevezhetőek buszoknak, pontatlan menetrend (létezik egyáltalán?). Az üzemeltető a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt: csak meg kell nézni a honlapját.

Rédai Attila

Rédai Attila

A nedves törülközőktől a jogvédelemig

Próbáltam hergelni magamat egész délelőtt, kemény zenét hallgattam, stresszeltem a fejemet, de valahogy nem ment. Most ezúttal nem, és kész. Hiába az öltözői balhé, most nem fogom tudni szidni a románokat.