Bustya Sándor
2013. június 16., 17:272013. június 16., 17:27
Előbb a román miniszterelnök, majd az alkotmányozó bizottság is szükségtelennek találta az ország alaptörvényébe iktatni a családalapítására vonatkozó, „egy férfi meg egy nő által kötött házasság\" meghatározást. Ezvisszalépést jelentene, indokolták, és a módosítás következménye az lenne, hogy a homofób országok közé sorolnák Romániát.
Az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az Európa Tanács Emberjogi Egyezménye férfi és nő kapcsolatára utalva nyilvánítja ki a házasságkötés és családalapítás jogát. A két dokumentum azonos szellemiségben, nem „bárki\", nem „minden személy\" és nem „mindenki\" jogáról rendelkezik ezen a téren, mint a cikkek túlnyomó részében, hanem a „férfi\" és a „nő\" jogáról.
Az Emberjogi Egyezmény magába foglalja a megkülönböztetés, illetve a joggal való visszaélés tilalmát is. Míg az előbbi cikk arról szól, hogy az egyezményben foglalt jogokat megkülönböztetés nélkül kell biztosítani, az utóbbi arra hívja fel a figyelmet, hogy egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az feljogosítana olyan cselekedetek végrehajtására, amelyek az egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére irányulnának. Magyarán: szabadságunk és jogaink addig terjednek, míg nem sértik mások szabadságát és jogait.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Norvégiában például az egészségügyi miniszter egyik rendelete következtében nem lehet általános orvos az, aki lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadja pácienseitől az abortusz elvégzéséhez szükséges beutaló kiállítását. Dániában a parlament úgy döntött, hogy az evangélikus egyház lelkészeinek ugyanolyan esketési szertartásban kell részesíteniük az egynemű párokat, mint a férfiből és nőből álló, házasulandó feleket. Spanyolország egyik tartományában az oktatási miniszter arra kérte az iskolák vezetőit, hogy kerüljék a karácsonyi és húsvéti ünnep megnevezést, helyette használják a „téli szünet\" és „félévi szünet\" kifejezéseket, mert ezek nem sértik a nem keresztyén gyerekek érzékenységét. És így tovább, folytathatnám a példákat.
A felsorolt intézkedések nyilvánvalóan korlátozzák a lelkiismereti szabadság jogát, amely magába foglalja a vallásnak vagy meggyőződésnek a nyilvánosság előtt való kifejezésre juttatásának jogát is. Ha egy orvos köztudomásra hozza, hogy lelkiismeretével és hitével ütköző cselekedet az abortusz, miért ne gyakorolhatná hivatását? Miért ne tagadhatná meg a meggyőződésével össze nem egyeztethető szolgálatot a lelkész? Miért ne nevezhetnék nevükön ünnepeiket a keresztyének?
Az emberjogi egyezménynek mintha feledésbe merülne a gondolat-, lelkiismeret-, és vallásszabadságra vonatkozó cikke. A másság elfogadására irányuló és a megkülönböztetés elleni intézkedések számával egyidejűleg növekszik a keresztyénekkel szembeni intolerancia. A névleges keresztyénekből álló többség csúfot űz a hitét gyakorló keresztyén kisebbségből.
Robert Schuman egykori francia miniszterelnök nem ilyennek álmodta meg az Uniót. „Európa vagy keresztyén lesz, vagy nem lesz\" – vallotta. „Egy keresztyénellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.\" Az események tükrében inkább tűnik karikatúrának, mintsem keresztyénnek az egyesült Európa.
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
Kozán István
Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.
Vendégszerző
Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.
Kozán István
Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.
Rédai Attila
Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.
Bálint István
Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.
szóljon hozzá!