Vissza a gyökerekhez

Előbb a román miniszterelnök, majd az alkotmányozó bizottság is szükségtelennek találta az ország alaptörvényébe iktatni a családalapítására vonatkozó, „egy férfi meg egy nő által kötött házasság\" meghatározást. Ezvisszalépést jelentene, indokolták, és a módosítás következménye az lenne, hogy a homofób országok közé sorolnák Romániát.

Az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az Európa Tanács Emberjogi Egyezménye férfi és nő kapcsolatára utalva nyilvánítja ki a házasságkötés és családalapítás jogát. A két dokumentum azonos szellemiségben, nem „bárki\", nem „minden személy\" és nem „mindenki\" jogáról rendelkezik ezen a téren, mint a cikkek túlnyomó részében, hanem a „férfi\" és a „nő\" jogáról.

Az Emberjogi Egyezmény magába foglalja a megkülönböztetés, illetve a joggal való visszaélés tilalmát is. Míg az előbbi cikk arról szól, hogy az egyezményben foglalt jogokat megkülönböztetés nélkül kell biztosítani, az utóbbi arra hívja fel a figyelmet, hogy egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az feljogosítana olyan cselekedetek végrehajtására, amelyek az egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére irányulnának. Magyarán: szabadságunk és jogaink addig terjednek, míg nem sértik mások szabadságát és jogait.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Norvégiában például az egészségügyi miniszter egyik rendelete következtében nem lehet általános orvos az, aki lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadja pácienseitől az abortusz elvégzéséhez szükséges beutaló kiállítását. Dániában a parlament úgy döntött, hogy az evangélikus egyház lelkészeinek ugyanolyan esketési szertartásban kell részesíteniük az egynemű párokat, mint a férfiből és nőből álló, házasulandó feleket. Spanyolország egyik tartományában az oktatási miniszter arra kérte az iskolák vezetőit, hogy kerüljék a karácsonyi és húsvéti ünnep megnevezést, helyette használják a „téli szünet\" és „félévi szünet\" kifejezéseket, mert ezek nem sértik a nem keresztyén gyerekek érzékenységét. És így tovább, folytathatnám a példákat.

A felsorolt intézkedések nyilvánvalóan korlátozzák a lelkiismereti szabadság jogát, amely magába foglalja a vallásnak vagy meggyőződésnek a nyilvánosság előtt való kifejezésre juttatásának jogát is. Ha egy orvos köztudomásra hozza, hogy lelkiismeretével és hitével ütköző cselekedet az abortusz, miért ne gyakorolhatná hivatását? Miért ne tagadhatná meg a meggyőződésével össze nem egyeztethető szolgálatot a lelkész? Miért ne nevezhetnék nevükön ünnepeiket a keresztyének?

Az emberjogi egyezménynek mintha feledésbe merülne a gondolat-, lelkiismeret-, és vallásszabadságra vonatkozó cikke. A másság elfogadására irányuló és a megkülönböztetés elleni intézkedések számával egyidejűleg növekszik a keresztyénekkel szembeni intolerancia. A névleges keresztyénekből álló többség csúfot űz a hitét gyakorló keresztyén kisebbségből.

Robert Schuman egykori francia miniszterelnök nem ilyennek álmodta meg az Uniót. „Európa vagy keresztyén lesz, vagy nem lesz\" – vallotta. „Egy keresztyénellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.\" Az események tükrében inkább tűnik karikatúrának, mintsem keresztyénnek az egyesült Európa.