Rédai Attila

Rédai Attila

Tettek kellenek, nem duma

2013. április 06., 10:482013. április 06., 10:48

Szó mi szó, nem vagyok az ellen, hogy minden döntés meghozatalát, ami Székelyföld fejlesztési stratégiáját illeti, meg kell előznie a szakmai érveken alapuló közvitának, a hozzáértők szempontjait figyelembe kell venni. Nem lehet tudatlan hályogkovácsok módjára beleugrani a döntésekbe, lesz, ami lesz alapon. De azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal az érzésemmel, hogy bizonyos kérdésekben most már túl sok a „szakmaiság\", az elmélet, s túl kevés a tett, a gyakorlat. S pláne, ha szakmaiságon a megyeházán mostanában talán túlságosan megszaporodott „megbeszéléseket\", „tanácskozásokat\" értjük, amelyeken elhangzanak mindenféle szép, okos gondolatok, hogy aztán a legtöbb esetben minden maradjon a régiben, magyarán: ne történjen semmi.

A most már évek óta tartó regionalizációs közvitában is tartottak a napokban egy vitanapot a csíkszeredai megyeházán, azzal a mottóval, hogy a „cirkusz\" után eljött a „szakmaiság\" ideje. Itt is elhangzottak érdekes gondolatok, de valahogy olyan volt ez az egész, mintha akkor kezdenél gondolkodni a kenyér receptjéről, miután éppen betoltad a tésztát a kemencébe. Hisz késő a küszöbön álló regionalizáció témájában úgy beszélni ennek szakmai megalapozásáról, mintha most akarnád erről tematizálni a közvéleményt. A régiók kialakításával kapcsolatban elhangzott már minden szakmai és nem szakmai érv, arra meg végképp nincs már szükség, hogy kiderüljön: ebben a témában Antal Árpád nem ért egyet Borboly Csabával.

A minap a hargitafürdői, tulajdonképpen évtizedek óta tervezett sípályakomplexummal kapcsolatban tartottak „egyeztetést\" a megyeházán. Az is jellemző, hogy a sajtó erről már csak utólag, a megyei tanács által kiadott közleményből értesülhetett, így az újságírók, ha hírt akartak adni a dologról, csak azon információmorzsákból válogathattak, amelyet a megyeháza sajtószolgálata jónak látott számukra biztosítani. De még ebből is az derül ki, hogy tulajdonképpen azon kívül, hogy a tisztelt résztvevők osztották a nagy semmit, nem történt semmi. Hisz annyit tudtunk meg a közleményből, hogy az állami erdészet szakemberei, a megye főépítésze, a több mint hatvan kilométeres komplexum felépítésének levezénylésére a megyeháza által kiszemelt turisztikai egyesület illetékese és Tánczos Barna szenátor kiderítette, miért nem lehet a tervet megvalósítani. Az erdőgazdálkodási törvény bizonyos cikkelye az akadály, amelyik előírja, hogy az erdőalapból kivett erdőket háromszorosan pótolni kell: körülbelül félezer hektár erdőségről van szó. Megoldás: meg kell változtatni a törvényt – döntötték el a résztvevők, s a módosító javaslatot az állami és magánerdészetek szakemberei dolgozzák majd ki. Kérdés, hogy a megbeszélésen a szenátor által képviselt, jelenleg ellenzékben sínylődő RMDSZ-frakció képes-e mostanában egy ilyen törvénymódosítást a román parlamenten keresztülvinni? Attól tartok, hogy nem nagyon. A megvalósíthatatlannak tűnő törvénymódosítás B-terve az adott területek állami, önkormányzati kisajátítása lenne: az nem derül ki a közleményből, hogy ennek fedezésére mekkora költségvetési forrásokra volna szükség, amelyekkel, mint tudjuk, nem nagyon rendelkezik sem az állam, sem az önkormányzatok.

A megyei önkormányzat közleményét látva, az újabb egyeztetés, megbeszélés tényével szembesülve itt a szerkesztőségben úgy döntöttünk, megkérdezzük a két érintett települési önkormányzat vezetőjét, Csíkszereda és Csíkcsicsó polgármesterét, mi a véleményük minderről. Mindketten tőlünk hallottak először erről a megbeszélésről, fogalmuk sem volt arról, amiről kérdeztük őket. Ennek tükrében jogosnak tűnik a kérdés: milyen elméleti sípályakomplexumról beszélgetnek ott a megyénél, ha az érintett települések az erről szóló megbeszélésről ki vannak felejtve? S mikor fogok végre a sípályakomplexum ügyében is egy olyan egyeztetésről olvasni, ahol konkrét intézkedésekről döntenek, elméletek helyett tetteket határoznak meg? Esetleg azt, hogy konkrétan mikor fognak neki az építkezésnek? Vajon mikor?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.

Vendégszerző

Vendégszerző

Nyomtatott magyar szó, vaj, útlevél

Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.

Kozán István

Kozán István

Tapossák ki a mintát a szőnyegből!

Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.

Rédai Attila

Rédai Attila

Arctalanok bosszúja

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.

Bálint István

Bálint István

Tizenötödik szülinapunkra

Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.