Oláh-Gál Elvira

Oláh-Gál Elvira

Székelyek és székelyek

2017. március 07., 14:592017. március 07., 14:59

2017. március 17., 13:002017. március 17., 13:00

A Városháza feliratért mintegy másfélszázan tiltakoztak. Már akkor féltettem a szervezőket, amikor a mindig „névtelen”, és mindig elvtelen kritikusok kezdték kommentálni. A „kik ezek, mit akarnak?, nocsak még egy vezér!” vélemények hallatán sejtettem, hogy nem sokan vesznek részt.

A gyülekezéskor több volt a rendőr és csendőr, mint tüntető. Aztán mégiscsak felsorakoztak a Székelyek Világszövetségének piros-fekete zászlói mögé. Mert ugyebár vannak piros-fekete és aranysávos kék lobogós székelyek, vannak ilyen meg olyan magyar pártok, azt már nem is részletezem, hogy ezen belül hányan és hányfélék. A tüntetés szervezőinek jelszavai mindenki számára vállalhatók voltak, nyugodtan be lehetett mögéjük sorakozni: a bíráktól a kettős mércét, az ügyészektől az elöljárók meghurcolását, a román hatalom képviselőitől az éppen hatályos Alkotmány 6. cikkelyét kérték számon, jelesül azt, amely az identitáshoz való jogot szavatolja: „Az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez”, majd a következő bekezdésben „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek.”

A szervezőknek az is eszébe jutott, hogy a bírák ellen panaszt tegyenek, ha már nem hajlandók tudomásul venni sem a Román Akadémia égisze alatt kiadott román-magyar szótár, sem a nyelvészek véleményét arról a tényről, hogy bizonyos román kifejezéseknek pl. „primăria” mi lehet a magyar megfelelője. Szóval mind olyan követelések, amelyeket jogosan fogalmaznak meg, örülnünk kellene, hogy van valaki, aki megpróbálkozik igazunk kiharcolásával.

A szeredai polgárok mégis érdektelennek bizonyultak. Akik ott voltak valamiféle belső kényszernek engedtek. Volt, akik úgy vélekedett, már semmit nem lehet tenni, de azért ott van, mert bántja, hogy levétetik a magyar feliratot, volt, akinek a ’30-as éveket idézte, amikor éppen a mai Városházán ki volt írva mindenhol: Vorbiți românește! Ám a leghitelesebben az a polgártársunk fogalmazta meg részvételének imperatívuszát, hogy azért ment oda, mert „nyugodtan szeretne aludni”. És neki van igaza! Mert mi magyarok Erdélyben megtanulhattuk évtizedeken keresztül, hogy nemcsak a románokkal kell együtt élnünk, hanem magunkkal (lelkiismeretünkkel) is, ezért kell jó ügyek mellé állnunk, akkor is, ha nem a mi klikkünk szervezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!