Porták és civilizációk

Emlékszem: Anatólia partjainál, a mai (s nemsokára talán egykori) török Riviérán mennyire zavaró jelenség volt számomra néhány éve az idős, fedetlen keblű hölgyturisták látványa. Vagy még korábban Tunéziában, ahol a lógó csöcsű vénasszonyok mellett tetőtől talpig feketébe öltözött arab nők mentek be fürödni a tengerbe.

Ennyire tisztán és kontrasztosan ritkán lehet látni a civilizációk, kultúrák huntingtoni ütközését. Nekem ugyanis nem feltétlenül az esztétikai antiélmény okán futkosott a hideg a hátamon: benne volt a levegőben, hogy ez így nem helyes. Talán a parton dolgozó muszlim férfiak szúrós tekintete miatt? Vagy egyszerűen annak tudatában, hogy ez egy iszlám országban történik, a Korán szigorú előírásaival ellentétesen? Nem tudom. Valamilyen szinten tiszteletlenségnek és visszásnak éreztem a helyzetet. Vajon ezek a hölgyek odahaza is így közszemlére teszik keblüket? Kötve hiszem.

A következő évben Anatólia partjainál már hevenyészett csónakokon érkeztek a fedetlen keblű turisták közé a menekültek (erre már nem voltam kíváncsi). Akkorra már átbillent az egyensúly, lejárt az önfeledt világutazás kora. Világszerte egyik terrortámadás a másikat éri, Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Észak-Afrikában, Törökországban, Ázsia egyes helyein szünidőzni már igencsak rizikós. A turizmus a nyugati civilizáció sajátja, szemben az iszlám gyökerű terrorral.

Samuel P. Huntington a kilencvenes évek közepén fogalmazta meg antitézisét Francis Fukuyama a „történelem vége-elméletére”. Nézete szerint a kommunista blokk összeomlását nem követi globális nyugatiasodás, épp ellenkezőleg. A politikai ideológiák civilizációkon belüli összecsapását felváltja a vallás és a kultúra civilizációk közötti összecsapása. Megállapította: a hidegháború utáni világ szabályait a kulturális identitások adják. Az emberek a politikát nemcsak érdekeik előmozdítására, hanem saját identitásuk meghatározására is használják. A sokoldalú, sokpólusú világban jelenleg a civilizációk közötti erőegyensúly módosulása zajlik. A civilizációkon alapuló újfajta világrendben a Nyugat mindinkább konfliktusba kerül más civilizációkkal, s ezekben a konfliktusokban nem feltétlenül a Nyugat az erősebb.

Vigyázat: Huntington víziójában mi itt Székelyföldön, Erdélyben ismét két civilizáció határmezsgyéjére kerülünk: a nyugati- és az ortodox kereszténység közé.

Ma már jól láthatjuk, hogy az először 1993-ban megfogalmazott gondolatok mennyire helytállóak. Színtiszta racionalitásuk ellenére mégsem a közgondolkozás részei: politikailag nem korrekt ezekre a tézisekre alapozni a politikai cselekedeteket.

Márpedig ha tetszik, ha nem, a világ már átalakult. Érezzük ezt már a mi bőrünkön is. Miután megszenvedtük a kommunizmus bukásának rettenetes következményeit, alig néhány évünk maradt, hogy kiélvezzük a számunkra is kinyílt világ gondtalan örömeit – már aki tudta és akarta. A turizmus az a gazdasági ágazat, amelynek keretében óhatatlanul először és látványosan összeütköznek a civilizációk, mivel a nyugati turisták fizikai valójukban is elviszik kultúrájukat az iszlám országokba.

Nem véletlen ma már az sem, hogy idén a nagy, mérvadó turisztikai portálok biztonságosabb célpontokat ajánlanak olvasóiknak, a Lonely Planet például éppen Erdélyt. Az útitervek megfogalmazásakor az egyik első, ha nem a legelső szempont ez: meghalhatunk-e egy merényletben, ha odautazunk?

Mi talán így ideig-óráig még jól is kijöhetünk az egészből. S ha bezárulnak is előttünk az iszlám világ kapui (amit, jegyezzünk meg, sok muszlim országban egyáltalán nem szeretnének), talán kinyílnak előttünk másak: itt a szomszédban vagy éppen a saját portánknál. Újra felvirradhat a családlátogatások kora: idegen vendéglátósok helyett a saját rokonaink között érezhetjük jól magunkat. Vajon ez annyira elvetemült gondolat?