Nőkről egy napon

Mert nők napján nem szabad mással foglalkozni, mint a nővel. És ha őszinték lennénk: máskor sem, egyszer sem, akkor sem, ha a vele foglalkozni a világ legnehezebb dolga. Örök kihívás, örök készenléti állapot, örök remény és örök beteljesületlenség – és a leggyönyörűbb is.

A szeme. Ami villan, és tüzeket gyújt benned. Ami villan és megbolondít, mert nem rád villan, valaki másra, valami másra, pedig veled van, az előbb még biztosan veled volt. De akkor miért villan most másképp? Nem értheted te ezt, és ahogy mondja, szégyen önt el, hogy tényleg nem érted.

A tekintete. Ahogy simogat, és te megragadod, mint életed egyetlen kapaszkodóját. Amelyen csüngsz leszakíthatatlanul, még akkor is, amikor rajtad kívül mindenki látja: már nem is létezik.
A keze. Az alkotó, amelynek érintésétől formát ölt a formátlan, szín űzi el a szürkeséget, karácsonyi díszbe öltözik a vakablak. A teremtő, aki révén rend költözik a káoszba, értelmet nyer az áldozathozatal alaktalan fogalma, példázatot a családi fészek melegsége.
A bölcsessége. Amely viszályt simít el és csüggedőket vigasztal, asszonyi-emberi empátiával kezel sorsokat és családokat megrengető viharokat, anyai-nagyanyai szeretettel tart melegen kapcsolatokat lélekfagyasztó időkben.

A szépsége. Amellyel büszkévé tesz, amellyel ébren tartja a férfi vadászösztönét és birtoklási vágyát, dalra és rímekre fakaszt, amelynek oltárán birodalmak, vagyonok, gerincek jutnak nevetséges elértéktelenedésre.

A vitakészsége. Ami nem hagy elkényelmesedni, eltelni önmagunk okosságának megfellebbezhetetlenségétől, frissen tartja elménket, hogy utólag magunk is elcsodálkozzunk az éles helyzetekben összeeszkábált érvrendszerünkön.

A kiszolgáltatottsága. Amely képes kialakítani bennünk az erősség és hasznosság képzetét, a megtartó tudatot, hogy kellünk, helyünk és értelmünk van a világban.

Az anyasága. Létünk záloga, a tudás, amely külön piedesztálra helyezi, ahonnan életünk végéig igyekszik helyes szólamra hangolni lelkünk húrjait, akinek bármikor elsírhatjuk némán a bennünk zokogó fájdalmat.

A nő mindig velünk van, talán azért is fordítunk rá méltatlanul kevés figyelmet. Ma egy kicsit könnyebb dolgunk van: nem kell különösebb ürügyet keresnünk egy halk köszönömhöz.